Musorujsag
Élő Eredmények

Tíz év szünet után újra bajnok a Lakers

Tíz év szünet után újra bajnok a Lakers

mti
A Los Angeles Lakers vasárnap LeBron James vezérletével negyedszer is nyert a Miami Heat ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjében, és ezzel a klub történetében tizenhetedik alkalommal megszerezte a bajnoki címet.

NBA, döntő:
Miami Heat-Los Angeles Lakers 93-106
A párharcot a Lakers nyerte 4-2-re

A párharc hatodik mérkőzésén a Lakers roppant összeszedett játékot nyújtott és már az első két negyedben eldöntötte a meccs és ezzel a finálé sorsát. A kaliforniaiak védekezésben rengeteg labdát szereztek, így sok könnyű kosarat tudtak dobni és 24 perc után már 28 ponttal vezettek, ami a nagydöntők történetének második legnagyobb félidei különbsége.

A második félidőben a Lakers már csak arra ügyelt, hogy a Heatet ne engedje közel magához és összességében sima győzelmet aratott.

A Los Angeles-iek védekezéséről mindent elmond, hogy a Miami sztárja, Jimmy Butler mindössze 15 pontig jutott úgy, hogy csupán tíz mezőnykísérlete volt a találkozón. A floridai gárdán az sem segített, hogy visszatérhetett a párharc első mérkőzésén megsérült Goran Dragic, aki 19 percet játszott és 5 pontot szerzett.

A Lakers legjobbja – 28 ponttal, 14 lepattanóval és 10 gólpasszal – ezúttal is LeBron James volt. A 35 éves sztár a finálé hat meccsén 29,8 pontot ért el átlagban és meghatározó teljesítményével kiérdemelte a döntő legértékesebb játékosa (MVP) címet. James a liga történetének első kosarasa, aki három különböző együttesben (Miami, Cleveland Cavaliers, Lakers) játszva a fináléban MVP tudott lenni, összességében pedig negyedik bajnoki címét és negyedik döntős MVP elismerését érdemelte ki. Nála többször csak Michael Jordan volt a döntő első számú játékosa, aki hat alkalommal lett a legjobb.

(fotó: EPA/ERIK S. LESSER)

„Ő minden idők legjobb kosárlabdázója – jelentette ki Jamesről Frank Vogel, a Lakers vezetőedzője. – Ha azt hiszed, tudod milyen, hát nem. Egészen addig, amíg nem dolgozol vele minden nap, amíg nem edzed, amíg nem látod a hozzáállását és azt, hogy miként vezeti a csapatát.”

James elsősorban azt emelte ki a diadalt követően, hogy szerette volna visszasegíteni a klubot a csúcsra, azért szerződött oda két éve, hogy 2010 után ismét bajnokok legyenek. „Nagyon sokat jelent számomra, hogy a Lakerst képviselhetem – hangsúlyozta. – Mi csak annyit akarunk, hogy tiszteljenek bennünket.”

A csapat tagjai sok más mellett arról is beszéltek, hogy a diadalt a Lakers ötszörös bajnok legendája, Kobe Bryant emlékének ajánlják, aki januárban – nyolc másik emberrel, köztük 13 éves lányával együtt – helikopter-balesetben elhunyt.

„A tragédia óta érte akartuk ezt, nem akartuk cserben hagyni. Tudom, hogy figyelt minket fentről és most büszke, ahogy felesége, Vanessa is büszke ránk, és a klub is az. Ez rengeteget jelent a számunkra” – mondta a gárda másik sztárja, Anthony Davis, aki karrierje első bajnoki címét szerezte meg.

(fotó: EPA/ERIK S. LESSER)

További tartalmak