Musorujsag
Élő Eredmények

Sopron lesz az első házigazda a női Euroligában

Sopron lesz az első házigazda a női Euroligában

mti
A Sopron Basket csapata rendezheti a női kosárlabda Euroliga alapszakasza D csoportjának első úgynevezett "buboréktornáját".

A soproni együttes honlapjának pénteki híre emlékeztetett: a város az elmúlt években Európa-bajnokságot, két Euroliga négyes döntőt, valamint három utánpótlás Európa-bajnokságot is rendezett.

A Novomatic Arénában november 29. és december 5. között sorra kerülő tornán a házigazdán kívül a török Galatasaray, illetve a két francia klub, a Bourges Basket és a Basket Landes szerepel majd. Az együttesek három játéknap alatt összesen hat mérkőzést játszanak, ezt január 17. és 23. között követi egy újabb kör, a négyesből pedig az első kettő jut a rájátszásba.

Török Zoltán ügyvezető a honlapon annyit mondott, örülnek a döntésnek, a pontos részletekről pedig a későbbiekben számolnak majd be.

Borítókép: Pécs, 2020. március 7. A Sopron Basket csapata örül a kupagyőzelmének a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa döntőjében játszott Sopron Basket - Atomerőmű KSC Szekszárd mérkőzés végén a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban 2020. március 7-én. MTI/Sóki Tamás

További tartalmak