×

Ivkovics: Büszke válogatott vagyunk, nem szoktunk sírni

Nehéz helyzetben várja két fontos novemberi Európa-bajnoki selejtezőjét a magyar férfi kosárlabda-válogatott, Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány egyelőre nyolc emberrel tud készülni az osztrákok és a szlovénok elleni mérkőzésre.


Az Eb-selejtezőt a Szlovénia és Ukrajna elleni győzelemmel kezdő magyar csapat szakvezetője 24 fős keretet hirdetett, a kecskeméti edzőtábort ugyanakkor fertőzés, karantén vagy egyéb okok miatt mindössze nyolc játékossal tudta megkezdeni a kapitány. A vírushelyzet miatt a csapat mindkét mérkőzését Ljubljanában játssza: az osztrákokkal november 28-án, a házigazdákkal két nappal később találkozik.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány az M4 Sport Kosárlabda magazinjában elmondta, a helyzet egyáltalán „nem vidám”, de nem a hiányzókra, hanem a jelen lévőkre koncentrál. „Nyolcan vagyunk, ennyien tudnak meccset játszani. Nem akarok azokkal foglalkozni, akik nincsenek itt, mert az azt jelentené, hogy szövetségi kapitányként feladtam és kibúvót keresek, ez pedig nem jellemző ránk.”



A szakvezető hozzátette, tíz-tizenegy játékos azért hiányzik, mert fertőzött, Rosco Allen és Hanga Ádám egyéb okok miatt maradt távol, ketten pedig pozitív tesztet produkáló klubtárs miatt kényszerültek karanténba vonulni.

Ivkovics miatt már csak azért sem szabad panaszkodniuk, mert a pandémia közepette mások sokkal nehezebb helyzetben vannak. „Én jól vagyok és a helyzethez képest vidám. Vannak Magyarországon sokkal nehezebb helyzetben lévő vezetők, például a kórházak irányítói, úgyhogy mi, sportolók, ne sírjunk egészséges emberként. Elutazunk Szlovéniába, az osztrákok ellen nyerni kell, aztán nekimegyünk a szlovénoknak. Ha esetleg nem sikerül, akkor még ott van a február, de arra egyelőre nem akarunk gondolni.”

A kapitány egyelőre nem tudja, hogy a két meccsig hátralévő időszakban kik csatlakozhatnak a csapathoz, szerinte Keller Ákos, Filipovity Márkó érkezésének van realitása, továbbá Govens Darrin és Jones Jarod közül is valószínűleg játszani fog az egyik, amennyiben egészséges lesz.

„Mi egy büszke válogatott vagyunk, és nem szoktunk sírni. Akik ott vannak és kimennek, mindent meg fognak tenni azért, hogy megnyerjük a meccset” – fogalmazott Ivkovics Sztojan.