Musorujsag
Élő Eredmények

Hétfőn edzett először tíz játékossal a soproni kosárcsapat

mti
Jelena Brooks, a Sopron Basket egyik kulcsembere szerint a koronavírus-járvány miatt hétfőn tudott először tíz játékos együtt készülni a felnőtt keretből a női kosárlabda Euroliga e heti csoporttornájára.

„A csapatból mindenki elkapta már a fertőzést, fokozatosan érkeznek vissza a többiek, és pont a buborék előtt jött meg mindenki, így még nem vagyunk topformában – nyilatkozta az MTI-nek remek magyarsággal kedden a szerbek olimpiai bronzérmese. – Tegnap volt először olyan két hónap után, hogy úgy voltunk tízen az edzésen, hogy nem kellett beállnia az edzőnek vagy valakinek a B csapatból. A buborékban itt az a jó, hogy nincs semmi zavaró körülmény, fókuszálni tudunk az előttünk álló két Euroliga-meccsre. Emellett nem kellett utazni sem, kevesebbet vagyok a család nélkül, vasárnap jöttünk, és a pénteki meccs után már mehetek is haza a kisfiamhoz és a férjemhez.”

A Jelena Milovanovicként született Európa-bajnok elmondta, hogy mostanában van bőven tapasztalata a zárt kapus tornákról. „November közepén voltam már egy buborékban a válogatottal Isztambulban, ahol mindkét Eb-selejtezőnket megnyertük, aztán egyből jöttem ide. Tíz nap alatt öt meccset játszottam, ami nem esett jól a testemnek, de mostanra már rendben vagyok, és száz százalékot tudok nyújtani” – fejtette ki a 31 éves magasbedobó, aki a nyáron tünetmentesen esett át a koronavírus-fertőzésen, és végig edzésben maradt.

A nemzetközi szövetség (FIBA) Euroliga-rangsorára, mely szerint a Sopron a hetedik, a Bourges a 11., a Basket Landes pedig a 13. helyen áll a mezőnyben, ugyanakkor csak legyintett. „Tudom, hogy létezik a FIBA-rangsor, de nekem ez nem tetszik. Reggelinél éppen erről beszélgettünk a lányokkal, hogy mennyire nem mérvadó ez a lista, mert ez a két francia csapat nagyon komoly ellenfél, Európa legerősebb bajnokságából jönnek. Mi csak az NB I-ben tudtunk készülni rájuk, igaz, hogy volt egy-két jó meccs is közötte” – jelentette ki.

Arról, hogy a török Galatasaray pozitív tesztek miatt nem jöhetett el Sopronba, Jelena Brooks úgy vélekedett, hogy a magyar bajnok számára talán jobb ez a forgatókönyv. „Elég lesz nekünk most ez a két meccs is közte két nap szünettel, mert a kezdőötösnek szerintem legalább 35 percet kell majd a pályán töltenie. Kérdés persze, hogy így a következő buborékban hány meccset fogunk majd játszani, és hogy ott pótolja-e majd a mérkőzéseit a Galatasaray” – tette hozzá az Euroliga-ezüstérmes légiós.

A háromcsapatosra csökkent torna 18 órakor kezdődik a Novomatic Arénában a Sopron Basket és a Bourges összecsapásával. A magyar csapat mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

További tartalmak