Musorujsag
Élő Eredmények

Murray és Embiid is ötven pontot szórt az NBA-ben

mti
A Denver Nuggets a kanadai Jamal Murray, a Philadelphia 76ers pedig a kameruni Joel Embiid vezérletével győzött az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának pénteki játéknapján.

Murray és Embiid egyaránt ötven pontot dobott, ez mindkét kosaras esetében egyéni csúcs. A mostani idényben már volt rá példa, hogy egy játéknapon ketten is elérték az ötven pontot: február 6-án Nikola Jokic ugyancsak ötven, a Golden State Warriors csapatkapitánya, Stephen Curry pedig 57 pontig jutott. Az 1962/63-as szezon óta ez az első alkalom, hogy ilyesmi többször is előfordul egy idényen belül.

Az NBA történetében Murray az első játékos, aki úgy jutott el ötven pontig, hogy nem dobott büntetőt. A Cleveland Cavaliers otthonában 120-103-ra megnyert meccsen 25 dobásából csupán négyet rontott el, a mezőnyből 84, a hárompontos vonal mögül 80 százalékos hatékonysággal célzott.

Joel Embiid az ötven pontján kívül 17 lepattanóval és öt gólpasszal járult hozzá a vendég Chicago Bulls legyőzéséhez, így a Philadelphia 76ers továbbra is vezeti a keleti főcsoport tabelláját.

A nyugati főcsoportban első, és az egész ligában a legjobb mutatóval rendelkező Utah Jazz sorozatban kilenc győzelem után 116-112-re kikapott a Los Angeles Clippers vendégeként.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers-Denver Nuggets 103-120
Orlando Magic-Golden State Warriors 124-120
Boston Celtics-Atlanta Hawks 121-109
Philadelphia 76ers-Chicago Bulls 112-105
Memphis Grizzlies-Detroit Pistons 109-95
Milwaukee Bucks-Oklahoma City Thunder 98-85
New Orleans Pelicans-Phoenix Suns 114-132
Minnesota Timberwolves-Toronto Raptors 81-86
Los Angeles Clippers-Utah Jazz 116-112

További tartalmak