Musorujsag
Élő Eredmények

A Lakers vendégeként nyert a Miami

mti
Az előző idény döntős csapatainak összecsapásán a Miami Heat vendégként 96-94-re legyőzte a címvédő Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság(NBA) legutóbbi játéknapján.

A mérkőzés első negyedében a Miami ponterős támadójátékkal jelentős előnyre tett szert (36-23), így még az is belefért, hogy utána elveszítette mind a három játékrészt. Kendrick Nunn 27 ponttal, Jimmy Butler 24 ponttal és 8 lepattanóval járult hozzá a Heat sikeréhez. A vesztes hazaiaknál Kyle Kuzma 23 ponttal, LeBron James 19 ponttal (21 mezőnydobásából 7 lett jó), valamint 9 lepattanóval és 9 gólpasszal zárt. A Lakersben Achilles-ín-sérülése miatt egymást követően negyedik mérkőzésen nem léphetett pályára az All-Star-játékos Anthony Davis, csapata ebben az időszakban harmadszor szenvedett vereséget.

A fordulatos első félidőt kiegyenlített második követte a Charlotte és a Golden State összecsapásán, amelyet végül két ponttal a hazaiak nyertek meg a Stephen Curryt a mérkőzés előtti pillanatokban rosszullét miatt elveszítő vendégekkel szemben. A Warriorsnak kulcsjátékosa nélkül is jó esélye volt a győzelemre, a záró negyedben szinte végig vezetett, és az utolsó perc elején ötpontos előnyben volt még (100-95). A jól hajrázó Hornets azonban Terry Rozier dudaszós kétpontosával győzött. A 36 ponttal záró Rozier szerezte csapata utolsó tíz pontját, benne két triplával.

A 37 pontos Bradley Beal, valamint a szezonbéli nyolcadik tripla duplájával végző Russell Westbrook (27 pont, 13 gólpassz, 11 lepattanó) vezérletével a Washington győzni tudott Portlandben. A Trail Blazersnek ezzel megszakadt a hét mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata.

Egymást követő hatodik vereségét szenvedte el Sacramento, amely ezúttal Chicagóban maradt alul. A Bullsban 38 ponttal végzett Zach LaVine, aki legutóbbi nyolc fellépésén hetedszer, a szezonban már 15. alkalommal jutott 30 pont fölé.

A Phoenix 3:43 percig nem szerzett pontot, utána azonban hengerelt, és magabiztosan, 31 pontos különbséggel győzött Memphisben. A jelentős különbség már félidőben kialakult. A Sunsban Devin Booker 23 ponttal a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult, és három csapattársa is 19-19 ponttal zárt.

Eredmények:
Los Angeles Lakers-Miami Heat 94-96
Charlotte Hornets-Golden State Warriors 102-100
Chicago Bulls-Sacramento Kings 122-114
Memphis Grizzlies-Phoenix Suns 97-128
Portland Trail Blazers-Washington Wizards 111-118

További tartalmak