Musorujsag
Élő Eredmények

Négy között a Szekszárd az Európa Kupában

Négy között a Szekszárd az Európa Kupában

mti
A Szekszárd tíz ponttal legyőzte török riválisát a női kosárlabda Európa Kupa csütörtöki negyeddöntőjében.

A törökországi Kayseriben kialakított buborékban – a francia Hainaut Basket keddi legyőzése után – az Elazig Il Özel Idarespor csapatával találkoztak az egymérkőzéses párharcban az NB I alapszakaszát harmadik helyen záró tolnaiak.

Atomerőmű KSC Szekszárd (Fotó: kscszekszard.hu)

Az első negyedben megszerzett kilencpontos előnyt megtartották a nagyszünetig, és bár a török együttes a záró játékrészben négy pontra megközelítette (71-67), a Szekszárd a hajrában újra növelni tudta a különbséget és továbbjutott.

A Szekszárd – amelyben a kezdőötös minden tagja legalább tíz pontot dobott – a klub honlapja szerint története során először került a sorozat legjobb négy csapata közé.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, történelmet írtunk, és egyet megint előrelépett a klub az eredményesség szempontjából. Nagyszerű siker ez nekünk, a városnak, és a magyar kosárlabdának” – fogalmazott Djokics Zseljko vezetőedző. Szerinte az előre eltervezett taktikát és haditervet szinte maradéktalanul végrehajtotta csapata.

„Boldogok vagyunk, és talán még fel sem fogjuk, mit értünk el” – tette hozzá.

Az elődöntőket április 9-én, a finálét 11-én rendezik.

női Európa Kupa, negyeddöntő:
Atomerőmű KSC Szekszárd-Elazig Il Özel Idarespor (török) 77-67 (22-13, 21-21, 16-17, 18-16)
a Szekszárd legeredményesebb játékosai: DeWanna Bonner 21 pont, Studer Ágnes 16, Goree Cyesha 14

További tartalmak