Musorujsag
Élő Eredmények

A második meccset is megnyerte, mégsem elődöntős a Sopron

mti
A legutóbbi bajnok Sopron Basket magabiztos győzelmet aratott a Vasas vendégeként a női kosárlabda NB I negyeddöntős párharcának szombaton rendezett második mérkőzésén, de mégsem jutott be még a négy közé.

Az összecsapás egyértelmű esélyesének számító soproniak veretlenül nyerték meg az alapszakaszt, februárban megvédték címüket a Magyar Kupában, bejutottak az Euroliga négyes döntőjébe, és ebben a szezonban – valamennyi sorozatot beleértve – mindössze egyszer szenvedtek vereséget.

A budapesti csapat 9/13-as győzelmi mérleggel végzett az alapszakasz nyolcadik helyén, így épphogy befért a felsőházi rájátszásba a hasonló mutatóval az alsóházba szorult Cegléd előtt.

A párharc első, csütörtökön rendezett meccsét 102-44-re nyerték házigazdaként a soproniak, akik a második találkozón sem hagytak sok esélyt a Vasasnak, a félidőben már 32 ponttal vezettek. A folytatásban a hazaiaknak nem sikerült közelebb férkőzniük ellenfelükhöz, amely végül fölényes, 52 pontos különbségű sikert aratott.

A címvédő mégsem jutott még elődöntőbe, mivel az első összecsapáson – amelyet 102-44-re nyert otthon a Sopron – Megan Walker lejárt sportorvosival lépett pályára. A találkozót így 20-0-val a Vasas Akadémia nyerte. A párharc állása ezért 1-1, a mindent eldöntő harmadik összecsapásra pedig vasárnap 18 órakor Sopronban kerül sor.

Eredmények:
negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Vasas Akadémia-Sopron Basket 40-92 (14-23, 7-30, 8-25, 11-14)
A párharc állása: 1-1.

a 9-12. helyért:
PINKK-Pécsi 424 – VBW CEKK Cegléd 64-77 (11-24, 11-17, 18-21, 24-15)
ELTE BEAC Újbuda – ZTE NKK 83-45 (22-6, 16-12, 18-14, 27-13)

További tartalmak