Musorujsag
Élő Eredmények

Az egyik legnevesebb egyetemi klubhoz került Juhász Dorka

mti
A kosárlabdázó Juhász Dorka legjobb idényét produkálta az amerikai egyetemi bajnokságban, ennek is köszönhetően a nyártól már az egyik legnevesebb klubban, a UConn együttesében folytatja karrierjét.

A pihenőidejét Magyarországon töltő kosaras – aki az elmúlt idényben ohiói csapatában meccsenként 14,6 pontot és 11,1 lepattanót átlagolt, valamint az alapszakaszban 12 dupla duplája volt – az M4 Sport Sporthíradójában kifejtette: jó pár dologban fejlődött az elmúlt szezonban, elsősorban a lepattanóknál lett agresszívabb.

„Úgy érzem viszont, hogy még képes vagyok fejlődni, és ennek érdekében váltok csapatot a nyáron. Nagyon örülök és várom már, hogy a UConn együttesében játszhassak” – utalt arra, hogy az elmúlt évtizedek egyik legerősebb egyetemi csapatához kerül. A UConn 1995 óta 21 alkalommal jutott a Final Fourba, és 11 bajnoki címet szerzett.

„A legnehezebb döntés az volt számomra, hogy maradjak az Ohiónál vagy klubot váltsak. Amikor a szezon után ezt eldöntöttem, akkor már nem volt nehéz kiválasztani a kérőim közül az egyik legnevesebbet, amelynek edzői stábtagjaival többször egyeztettem, és játékossal is tudtam beszélni a csapatból” – nyilatkozta. Hozzátette: megtiszteltetés volt számára a UConn megkeresése, ahonnan nagyon sok neves játékos került ki – többek között Sue Bird és Diana Taurassi –, és amelyet szerinte az amerikai egyetemi kosárlabda legprofibb szakmai stábja irányít.

A 21 éves Juhász kifejtette: életkora alapján idén már jelentkezhetett volna a WNBA draftjára, de úgy érezte, hogy még fejlődnie kell ahhoz, hogy eljusson a ligába és ott stabil játékos legyen.

„Nagyon bízom benne, hogy ebben a tehetséges, kiemelkedő csapatban, a profi szakmai stáb segítségével el tudom érni az álmaimat” – mondta.

Tavaly nyáron már szóba került, hogy a játékos csatlakozik a magyar válogatott keretéhez, amely terv azonban akkor még nem valósult meg. Az elmúlt napokban viszont egyeztetett Székely Norbert szövetségi kapitánnyal, és mielőtt visszautazna az Egyesült Államokba, még lesz lehetősége, hogy a májusi összetartás során néhány napra csatlakozzon a nemzeti együtteshez, ahol reményei szerint tovább fejlődhet és megmutathatja képességeit.

További tartalmak