Musorujsag
Élő Eredmények

Elhunyt Dusan Ivkovics, legendás szerb-jugoszláv kosárlabdaedző

Elhunyt Dusan Ivkovics, legendás szerb-jugoszláv kosárlabdaedző

MTI
Hetvenhét éves korában csütörtökön elhunyt Dusan Ivkovics, legendás szerb-jugoszláv kosárlabdaedző.

 

A Szerb Kosárlabda Szövetség tájékoztatása szerint Ivkovics egy belgrádi kórházban halt meg, sajtóértesülések szerint tüdőödéma következtében.

A kiváló szakember vezetésével a jugoszláv férfi válogatott 1990-ben világbajnok, az 1988-as szöuli olimpián pedig ezüstérmes volt, és háromszor lett Európa-bajnok (1989, 1991, 1995). Jugoszlávia felbomlását követően 2008 és 2013 között a szerb férfi válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Ebben a szakaszban a csapat a 2009-es Eb-n a második, a 2010-es vb-n pedig a negyedik helyet szerezte meg. Klubszinten a görög Olimpiakosszal kétszer nyert Euroligát, a Partizan Beograddal jugoszláv bajnok és kupa-, valamint Korac Kupa-győztes volt.

A Duda becenévre hallgató szakember 2016-ban vonult vissza. Keze alatt olyan szerb és horvát világsztárok játszottak, mint Drazen Petrovic, Dino Radja, Toni Kukoc, Vlade Divac, Aleksandar Djordjevic vagy Predrag Danilovic.

Borítókép: EPA/ANDREJ CUKIC

További tartalmak