Musorujsag
Élő Eredmények

Bejelentette visszavonulását Pau Gasol

Bejelentette visszavonulását Pau Gasol

m4sport.hu/Marca | Romao André
A 41 éves Pau Gasol, aki a spanyol kosárlabdázás legnagyobb klasszisa bejelentette visszavonulását. A világ- és Európa-bajnok kosaras a Barcelona csapatában fejezte be pályafutását, ahol az elmúlt idényben a magyar Hanga Ádám is csapattársa volt.

Pau Gasol a spanyol kosárlabdázás történetének legnagyobb alakja volt, aki 2006-ban, Japán világbajnok, 2009-ben Lengyelországban, 2011-ben Litvániában és 2015-ben Franciaországban Európa-bajnok lett.

Olimpián csupán ezüstéremig jutott (2008 – Peking, 2012 – London), az amerikai Dream Team túl nagy falat volt a spanyol válogatottnak. Rióban, 2016-ban bronzérmes lett.

Profi pályafutását a Barcelonában kezdte el, 2001-ben pedig az NBA-ben brillírozott. Játszott a Memphis Grizzliesben, a Los Angeles Lakersben – kétszer bajnok lett a csapattal -, a Chicago Bullsban, a San Antonio Spursben és a Milwaukee Bucksban, ahonnan visszatért Európába és a kezdetekhez, a Barcelonába.

A 2016 centiméteres center 41 évesen döntött úgy, hogy befejezi pályafutását.

“Azért vagyok itt, hogy bejelentsem, visszavonulok a profi kosárlabdától. Nehéz és átgondolt döntés volt 23 évnyi kosarazás után, mert szerettem volna még játszani és élvezni a játékot, de nem mankóval. Nagyon hálás vagyok azért, hogy Barcelonában tehettem meg ezt, és hogy öt olimpián képviselhettem országomat a válogatottal. A kihívások embere vagyok, izgatott voltam, amikor a kislányom előtt játszhattam. Sok játékossal kötöttem örök barátságot, például Raúl Lópesszel, a társam volt a pályán, akivel minden lehetséges volt. Békével állíthatom, hogy mindent kiadtam karrierem során magamból. 2019-ben meg kellett operálni, közben a Portlanddel szerződést kötöttünk abban a reményben, hogy félév múlva játszani fogok, de a műtött csontomban egy újabb repedést fedeztek fel, így újabb műtéten kellett átesnem. Most azért vagyok itt, hogy bejelentsem, vége a kosárlabdának” – mondta egy sajtótájékoztató keretein belül a spanyol klasszis.

Borítókép: Los Angeles Lakers-Chicago Bulls - Pau Gasol, Jordan Hill és Jordan Clarkson - fotó: EPA/Paul Buck

További tartalmak