Musorujsag
Élő Eredmények

Kyrie Irving nemet mond az oltásra, mert az elnyomottak szószólója akar lenni

Kyrie Irving nemet mond az oltásra, mert az elnyomottak szószólója akar lenni

m4sport.hu | Szerző: Szerencsés Szilveszter
Jövő szerdán veszi kezdetét az észak-amerikai profi kosárlabda-liga (NBA), azonban az első számú esélyesként emlegetett Brooklyn Nets egyelőre nem számít a csapat egyik legnagyobb sztárjára, Kyrie Irvingre. Az irányító, aki többször is hangot adott nemtetszésének a Covid-19 védőoltásokkal kapcsolatos intézkedésekkel szemben, majd megtagadta vakcinát, melyet a ligában szereplő játékosok 95%-a már megkapott.

Az utóbbi napokban futótűzként terjedt a hír, hogy Kyrie Irving a koronavírus elleni védőoltás hiányában nem léphet pályára csapata hazai mérkőzésein New Yorkban, ezért csak az idegenbeli túrák alkalmával játszhat a Brooklyn Netsben. Ez azt jelentette volna, hogy az irányító 41 mérkőzésen nem játszhat az alapszakaszban.

A New Yorkban és San Franciscóban az előírások szerint többek között a szurkolók előtt pályára lépő sportolóknak is minimum egy oltással kell rendelkeznie a koronavírus ellen, hiányában nem játszhatnak. Ám ez nem minden városban van így, mivel nem a liga hozta ezt a szabályozást, ezért szerepelhetne idegenben a 2011-es NBA-draft első számú választottja.

A helyzetet bonyolultabbá teszi, hogy a városvezetés magánlétesítménynek nyilvánította a Nets edzőcsarnokát, ezzel utat nyitva, hogy az oltatlan Irving a társaival készüljön, azonban csapata egyértelművé tette – egyetlen játékosuk, így Irving sem végezhet társaival közös edzéseket és a mérkőzéseken sem játszhat, míg nem oltatja be magát és nem lehet teljes jogú játékosa a csapatnak.

„Tekintettel a helyzetre alapos és megfontolt mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy Kyrie Irving nem játszhat és edzhet a csapattal, amíg nem jogosult, hogy teljes értékű játékosként számítsunk rá” – fogalmazott Sean Marks a Brooklyn Nets vezérigazgatója. Hozzátette: „tiszteletben tartjuk Kyrie döntését, ez mindenki számára egyéni választási jog. Ez a döntés jelenleg korlátozza képességeit, hogy teljes értékű tagja legyen a csapatnak és nem engedhetjük, hogy bárki részmunkaidőben szerepeljen.”  

Marks természetesen arra utal az általa említett részmunkaidőben, hogy oltás nélkül csak idegenben szerepelhetne, ez pedig megengedhetetlen.

Oltásellenes vagy sem?

A The Athletic információi szerint a hétszeres All-Star Irving nem ellenzi magát a vakcinát, csupán

az „elnyomottak szószólója akar lenni”,

hogy a munkáltatók ne kötelezzék alkalmazottaikat a védőoltás beadatására.

Több az irányítóval közvetlen kapcsolatban álló forrás mondta a The Atleticnek, hogy Irving nem oltásellenes, viszont rendkívül felháborítja, hogy az emberek azért veszítik el az állásaikat, mert oltási kötelezettségeik vannak. Állításpontját pedig a hozzá közelálló csapattársainak el is magyarázta. Számára ez jelenleg komolyabb küzdelem, mint a játék, mert itt az emberek megélhetéséről van szó, állítják az Irving gondolkodásmódját ismerő források. Azt mindenki döntse el maga, hogy milyen behatás érhette a játékost, aki egyébként állítja, a föld lapos – szóval Irving egy különös figura, de ez így van jól.

 

View this post on Instagram

 

Kai (@kyrieirving) által megosztott bejegyzés

Jelenleg az irányítónál pattog a labda, aki egész karrierjére levetítve átlagban 22,8 pontot dob, 5,7 gólpasszt oszt ki és 3,8 lepattanót szerez mérkőzésenként. Ha enged nézeteiből és beoltatja magát minden nehézség semmissé válik és már jövő szerdán pályára léphet, amikor a Brooklyn Nets Milwaukeeban kezd az NBA-szezonnyitóján a címvédő Bucks ellen.

Azonban Irving fontolóra venné a visszavonulását, ha hirtelen elcserélnék őt. Maradása esetén, természetesen oltás hiányában viszont rengeteg pénzt veszítene: a Brooklyn csupán az idegenbeli mérkőzések után fizetné ki a játékos bérét. Hazai meccsenként 380,000 dollárt veszítene az „ésszerű ok” záradék miatt, ami több mint 17 millió dollárra rúgna. Az információra Irving és a Játékos-szakszervezet (NBPA) sem reagált, ugyanakkor az NBPA valószínűleg harcolni fog az ésszerű okok megkülönböztetéséért.

(Kyrie Irving (középen) EPA/JASON SZENES)

Megoldást jelenthetne a Nets számára, ha elcserélnék a problémás irányítót, ami több szempontból is problémás. Egy év van hátra a szerződéséből, mielőtt szabadügynőkként bármelyik csapat szerződtethetné, amelyik ki tudja fizetni arcpirítóan magas fizetési igényét, mely 34,9 millió dollár lenne a szezonban. Ebből az okból kifolyólag nem sok olyan csapat van, aki megfelelő ellenértéket tudna adni érte, de itt jöhetne kapóra a Philadelphia 76ers és Ben Simmons, akinek jelentősen kevesebbet kellene a dobásokkal bajlódnia Brooklynban – a cserére azonban egyetlen hivatalos forrás sem mutatott eddig lehetséges alternatívaként.

Az október 20-án kezdődő szezon esélyesének a Brooklyn Nets tartják az amerikai fogadóirodák. A New-York-i csapat után az alaposan megerősödött Los Angeles Lakerst tartják a legesélyesebbnek a végső győzelemre, a Jannisz Adetokunbót is soraiban tudó címvédő Milvaukee pedig csupán a harmadik.

Borítókép: EPA/JUSTIN LANE

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bejelentette visszavonulását Pau Gasol
A 41 éves Pau Gasol, aki a spanyol kosárlabdázás legnagyobb klasszisa bejelentette visszavonulását. A világ- és Európa-bajnok kosaras a Barcelona csapatában fejezte be pályafutását, ahol az elmúlt idényben a magyar Hanga Ádám is csapattársa volt.
Kosárlabda
Újra késlelteti Ramos bemutatkozását a PSG
Kedden a Le Parisienre hivatkozva számoltunk be arról, hogy várhatóan pénteken mutatkozik be Sergio Ramos a Paris Saint-Germain színeiben, az Angers elleni Ligue 1-mérkőzésen. Egy nappal később ugyanaz a párizsi lap írja, hogy a 180-szoros spanyol válogatott védő pénteken biztos nem lesz Maurício Pochettino opciói között.
Külföldi futball
Southgate döntéseit kritizálja a brit sajtó az angol–magyar után
Az angol labdarúgó-válogatott teljesítményével elégedetlen, nem egyszer Gareth Southgate szövetségi kapitányt személyesen kritizáló értékelések jelentek meg a szerdai brit sajtóban a londoni Wembley Stadionban kedd este rendezett, 1–1-es döntetlennel végződött angol–magyar világbajnoki selejtezőről.
Labdarúgás