Musorujsag
Élő Eredmények
×

A Sopron és a Szekszárd is kikapott idegenben a női kosár Euroligában

A Sopron és a Szekszárd is kikapott idegenben a női kosár Euroligában

MTI
A Sopron Basket első, az Atomerőmű KSC Szekszárd negyedik vereségét szenvedte el idegenben játszva a női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában.

 

A Sopron 3/0-s, a Szekszárd 0/3-as győzelmi mutatóval várta isztambuli, valamint moszkvai fellépését szerdán. A soproniak dolgát nehezítette, hogy Bécsből csak hétórás késéssel indult el a repülőgépük, így délután helyett csak éjszaka érkezett meg a küldöttségük a törökországi helyszínre. Már az első negyedben jelentős különbséget is tudott kialakítani a Fenerbahce, a soproni gárda pedig a folytatásban sem tudta tartani a lépést a házigazdával, amely magabiztos sikert aratott.

A Szekszárd találkozója kiegyenlítettebb volt, a hajrában azonban alulmaradt az Atomerőmű. A következő körben, jövő kedden a Szekszárd és a Sopron is meghatározó orosz csapattal találkozik: előbbi az előző öt kiírásból négyet megnyerő, címvédő UMMC Jekatyarinburg, utóbbi a 2017-ben győztes Dinamo Kurszk gárdáját fogadja, mindkét találkozó 18 órakor kezdődik.

A kontinentális elitsorozat főtábláján két nyolcas csoportban zajlanak a küzdelmek. Az első négy helyezett a negyeddöntőben folytatja, az 5-6. helyezett pedig az Európa Kupa negyeddöntőjébe kerül.

Eredmények, 4. forduló
A csoport
MBA Moszkva (orosz)-Atomerőmű KSC Szekszárd 65-62 (13-17, 14-15, 22-12, 16-18)
A magyar csapat legjobb dobói: Milic 19 pont, Studer 11

B csoport
Fenerbahce (török)-Sopron Basket 73-47 (22-11, 12-7, 19-15, 20-14)
A magyar csapat legjobb dobói: Brooks, G. Williams 12-12 pont

Borítókép: MTI/PAP/Adam Warzawa

További tartalmak