Musorujsag
Élő Eredmények

A PEAC egyenlített a Szekszárd ellen a női kosárlabda NB I elődöntőjében

A PEAC egyenlített a Szekszárd ellen a női kosárlabda NB I elődöntőjében

MTI
A PEAC otthon 76–65-re legyőzte a Szekszárd gárdáját a női kosárlabda NB I elődöntőjében, a párharc szerdai második mérkőzésén, ezzel 1–1-re alakította az állást az egyik fél második győzelméig tartó ütközetben.

 

A kiegyenlített első két negyedet követően a vendégcsapat hárompontos előnyt harcolt ki a félidőre, de a nagyszünet után a hazaiak végleg magukhoz ragadták a kezdeményezést, és úgy arattak magabiztos győzelmet, hogy a szekszárdiak a mérkőzés második felében csak 28 pontot szereztek. Mindkét együttesben három játékos jutott tíz pont fölé, a mezőny legeredményesebbje az Atomerőmű kosarasa, Nikolina Milic volt 20-szal.

A párharc harmadik, utolsó mérkőzését szombaton 18 órától Szekszárdon rendezik. Az elődöntő másik ágán a címvédő Sopron Basket 2-1-es összesítéssel múlta felül a DVTK-t. Eldőlt, hogy az ötödik helyért majd a Győr és a Vasas játszhat egymással, miután szerdai győzelmeikkel összesítésben 2-0-ra bizonyultak jobbnak a TFSE-MTK, valamint a Ludovika-FCSM Csata együttesénél.

Eredmények
elődöntő, elődöntő, 2. mérkőzés
NKA Universitas PEAC-Atomerőmű KSC Szekszárd 76-65 (17-18, 17-19, 21-15, 21-13)

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-1

az 5-8. helyért, 2. mérkőzések
TFSE-MTK – UNI Győr MÉLY-ÚT 62-77 (18-13, 16-24, 20-19, 8-21)
A párharc végeredménye: 2-0, a Győr javára
Vasas Akadémia – Ludovika-FCSM Csata 65-62 (18-20, 11-19, 19-9, 17-14)
A párharc végeredménye: 2-0, a Vasas javára.

Borítókép: peacpecs.hu/

További tartalmak