Musorujsag
Élő Eredmények

Drámai végjáték után jutott négy közé a Kecskemét a férfi kosárbajnokságban

Drámai végjáték után jutott négy közé a Kecskemét a férfi kosárbajnokságban

mti
A Körmend és a Kecskemét is elődöntőbe jutott a férfi kosárlabda NB I-ben.

A negyeddöntő pénteki játéknapján a Kecskemét kiélezett végjátékban, hét másodperccel a végső dudaszó előtt dobott büntetővel állította be a végeredményt. Bár a vendég Szolnok még támadhatott a győzelemért, nem tudott élni a lehetőséggel.

Forray Gábor, a Kecskemét vezetőedzője nehezen tudott megszólalni a győzelem után, szerinte azon múlt a továbbjutás, hogy a két agresszívan játszó csapat közül mentálisan a Kecskemét bírta jobban a párharcot. Wittman Krisztián, a házigazdák interjú közben meglocsolt játékosa szerint megérdemelt a Kecskemét továbbjutása, amely ha játékban nem is, de küzdésben felülmúlta a Szolnokot.

Simább meccs zárta le Oroszlányban az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot, a Körmend 14 ponttal kerekedett vendéglátója fölé.

Elődöntőbe jutott a címvédő Falco is, amelyik hosszabbítás után nyert Szegeden. A párharc eddigi három mérkőzése rendre hazai sikert hozott, és mivel az alapszakasz végeredménye alapján a Falco élvezett pályaelőnyt, a vasiak 2-1-es vezetéssel utazhattak a Tisza partjára.

Az első negyedben úgy tűnt, hogy a válogatott Váradi Benedek vezérelte vendégek dűlőre viszik a dolgot, és nem kívánnak még egyszer odahaza pályára lépni, ám a folytatásban a szegediek főként az amerikai Rashun Davis révén felzárkóztak. A nagyszünetben 34-33-mal a Szombathely volt előnyben.

Fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt a triplavonalon túlról remekül célzó Falco, és bár – Váradin kívül – a kulcsemberei nem villogtak, nyolc ponttal nyerte a harmadik negyedet. Az alföldiek azonban óriási hajrával gondoskodtak róla, hogy a meccs vége izgalmas legyen, a rendes játékidő utolsó perce 69-69-ről indult, és mivel egyik csapat sem talált a gyűrűbe, jöhetett a hosszabbítás.

Az ötperces ráadásban folytatódott a „Váradi-show”, a 27 éves hátvéd triplát, büntetőket és duplát is dobott, és hamarosan 71-80 állt a nagyórán. Ezt a lemaradást már nem tudta ledolgozni Simándi Árpád együttese, így a Falco készülhet az Alba Fehérvár elleni elődöntőre. Váradi végül 27 ponttal zárt.

negyeddöntő, 4. mérkőzések:
MVM-OSE Lions – Egis Körmend 72-86 (15-24, 16-15, 14-24, 27-23)
A párharcot 3-1-re a Körmend nyerte.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Szolnoki Olajbányász 80-79 (21-19, 19-27, 29-21, 11-12)
A párharcot 3-1-re a Kecskemét nyerte.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 79-87 (15-20, 18-14, 16-24, 20-11, 10-18) – hosszabbítás után
A párharcot 3-1-re a Szombathely nyerte.

Borítókép: Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak