Musorujsag
Élő Eredmények

Egy győzelemre a bajnoki címtől a Golden State, megszakadt Stephen Curry 233 meccses sorozata

Egy győzelemre a bajnoki címtől a Golden State, megszakadt Stephen Curry 233 meccses sorozata

m4sport.hu/MTI
Otthon nyert a Golden State Warriors az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjének ötödik felvonásán, így egy győzelemre került a bajnoki címtől, miután összesítésben 3-2-re vezet a Boston Celtics ellen.

A hétfői mérkőzésen tízpontos különbséggel bizonyult jobbnak a Golden State, amely jól kezdett, de a kiegyenlített második negyedet követően átadta az irányítást a vendégcsapatnak. A Boston a harmadik felvonásban aztán nemcsak felzárkózott, hanem a vezetést is átvette.

A Celtics lendületét Jordan Pool hárompontosa törte meg, melyet a dudaszó pillanatában a félpálya közeléből dobott, a Warriors pedig visszavette a vezetést, melyet a találkozó végéig meg tudott tartani.

Curry, aki első döntő MVP-címére hajt, küszködött a dobással: 16 ponttal zárt 22-ből 7 jó kísérlettel. Kilenc elengedett hárompontosból egy sem volt jó, így megszakadt 132 rájátszásbeli és 233 egymást követő meccse (alapszakasz és rájátszás összesen) húzódó sorozata, ahol legalább egy hárompontost bedobott.

A mérkőzés legeredményesebb játékosaként a vendégeknél Jayson Tatum 27 pontot szerzett, ráadásként volt 10 lepattanója, a hazaiaknál Andrew Wiggins 26 ponttal és 13 lepattanóval zárt, míg Klay Thompson 21 pontig jutott.

A finálé magyar idő szerint péntek hajnalban folytatódik Bostonban.

döntő, 5. mérkőzés:
Golden State Warriors-Boston Celtics 104-94
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2, a Golden State Warriors javára.

Borítókép: EPA/JOHN G. MABANGLO

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Curry 43 pontjával egyenlített a Golden State
A Golden State Warriors a 43 pontos Stephen Curry vezérletével nyert a Boston Celtics otthonában, ezzel 2-2-re egyenlített az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjében.
Kosárlabda