Musorujsag
Élő Eredmények

„Épphogy beesik” a vb-selejtezőre a magyar kosárválogatott

„Épphogy beesik” a vb-selejtezőre a magyar kosárválogatott

m4sport.hu/mti
Hétfőn indul csak el a magyar férfi kosárlabda-válogatott Franciaországba, ahol aznap este a világbajnoki selejtezősorozat hatodik, utolsó fordulójában lép pályára.

A magyar szövetség vasárnap délelőtti Facebook-bejegyzése szerint a csapatnak fel kellett volna szállnia az Amszterdamba – majd onnan Nantes-ba – tartó repülőre, ám az európai repülőtereken tapasztalható káosz miatt nem tudott a megtervezett útvonalon eljutni a mérkőzésre. A közlemény alapján a hatalmas késések lehetetlenné tették az átszállást.

Délután aztán kiderült, hogy csak hétfőn indulhat útnak a magyarok.

„Hajnalban kaptuk a jelzést, hogy a KLM Budapest-Amszterdam járata jelentős késéssel indul csak el a Liszt Ferenc reptérről – mondta az MKOSZ honlapjának Plézer Gábor, a válogatott menedzsere. – Így viszont nem tudtunk volna átszállni Nantes felé. Minden követ megmozgattunk, szerveztünk, egyeztettünk, végül sikerült megoldanunk, hogy a mérkőzés napján el tudjunk indulni.”

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány hozzátette: igen fárasztó, kemény út vár a csapatra, gyakorlatilag éppen beesnek majd a szállodába, hogy onnan induljanak is a csarnokba. „Nem volt könnyű feladat, de sikerült megoldani, hogy ott legyünk a mérkőzésen – mondta a szakvezető. – Köszönet érte a munkatársainknak, a szövetségnek! Mi reggel hat órakor indulunk Kecskemétről, s tulajdonképpen éppen beesünk a mérkőzésre. Szerencsénk van, hogy a továbbjutásunkat már pénteken biztosítottuk, így most nem egy élet-halál mérkőzés vár ránk Franciaországban” – fejtette ki a kapitány.

A kvalifikáció második szakaszába már továbbjutott csapatok találkozójára hétfőn 20.30 órakor kerül sor Mouilleron-Le-Captifban, a meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

Borítókép: Allen Rosco és Vojvoda Dávid (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

További tartalmak