Musorujsag
Élő Eredmények

A tervek szerint halad a válogatott center felépülése

A tervek szerint halad a válogatott center felépülése

MTI
Bajnoki címmel, Euroliga-győzelemmel és egy súlyos sérüléssel zárta a előző szezont a soproni kosarasok centere.

Felépülése a tervek szerint halad, így január közepén térne vissza súlyos sérülését követően Határ Bernadett, a női kosárlabda Euroligában és a magyar bajnokságban is címvédő Sopron Basket kulcsembere. A válogatott 208 centis centere – aki az NB I áprilisi döntőjében szenvedett súlyos térdsérülést – az M1 aktuális csatornának egészségi állapotával kapcsolatban elmondta: felépülése abban az ütemben halad, ahogyan gondolták.

Ha minden jól megy, akkor szeretnék január közepére visszatérni a pályára” – nyilatkozta. Kiemelte: orvosai folyamatosan tesztelik, és mindig az aktuális eredmények ismeretében kap tőlük engedélyt a következő lépések megtételére. „De nem sietek, ha ők azt mondják, hogy kell még idő, akkor természetesen kitöltöm azt is” – mondta.

A játékos elárulta: mostani állapotában is sokfajta edzésmunkát el tud már végezni, jelen pillanatban a pároslábas szökdelésnél tart, két hét múlva pedig elkezdheti az egylábas ugrálást is. Sérülése miatt Határ kénytelen volt kihagyni az észak-amerikai klubszezont (WNBA), ahol az Indiana Fever együtteséhez készült, de már túltette magát rajta, és inkább a visszatérésére figyel. Hozzátette: tartja a kapcsolatot az amerikai klubbal, amelynél rendszeresen érdeklődnek a rehabilitációjáról és állapotáról.

„Van róla szó, hogy nyáron kimegyek. Meglátjuk, hogy a térdem milyen állapotban lesz, miután visszatérek, és mennyire bírom majd a terhelést” – mondta.

Borítókép: Határ Bernadett (Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek