Musorujsag
Élő Eredmények

Női kosárlabda-MK: ez a nyolc csapat harcol februárban a kupagyőzelemért

Női kosárlabda-MK: ez a nyolc csapat harcol februárban a kupagyőzelemért

MTI
Kialakult a 2023-as Killik László Női Kosárlabda Magyar Kupa mezőnye.

Az NB I hétvégi, 11. fordulójával a félidejéhez érkezett a bajnoki alapszakasz, ahonnan az első nyolc csapat szerzett részvételi jogot a kupaküzdelmekre.

A címvédő DVTK-Hun-Therm, a Sopron Basket, a SERCO UNI Győr, az NKA Universitas PEAC, az Atomerőmű KSC Szekszárd, a Vasas Akadémia és az E.ON ELTE BEAC már korábban biztosította helyét, hozzájuk csatlakozott a hétvégén a nyolcadik pozíciót megszerző BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós.

Az MK lebonyolítása annyiban változott, hogy februárban már nem nyolcas döntő lesz, ugyanis a negyeddöntőket – melyekre eddig a nyolcas döntő első napján került sor – az adott hét elején rendezik meg a jobb helyezést elérő csapatok pályaválasztó jogával, és csak a négy továbbjutó utazik a hétvégi négyes döntőre.

Az idén februári fináléban a házigazda DVTK meglepetésre hosszabbítás után legyőzte a tízszeres aranyérmes Sopron Basketet, és fennállása során negyedszer hódította el a serleget.

Borítókép: MTI/Vajda János

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Örök nyugalomra helyezték Mészöly Kálmánt
A családtagok mellett állami és sportvezetők, neves közéleti személyiségek, egykori csapattársak, barátok és szurkolók több százan kísérték utolsó útjára Mészöly Kálmánt hétfő délután a Farkasréti temetőben.
Magyar futball
Ekkor érdemes felkelni, ha élőben szurkolna Jakabosnak és Szabónak a rövidpályás úszó-világbajnokságon
<a href="https://m4sport.hu/uszas/cikk/2022/12/12/mindket-magyar-indulotol-ermet-varnak-a-rovidpalyas-uszo-vb-n/" target="_blank" rel="noopener">Két magyar indulóval</a>, kedden veszi kezdetét Melbourne-ben a 16. rövidpályás úszó-világbajnokság. Az időeltolódás miatt, magyar idő szerint hajnalban követhetjük az előfutamokat, de az elődöntőkre és döntőkre már a délelőtti órákban kerül sor. Mutatjuk, mikor szurkolhat Jakabos Zsuzsannának és Szabó Szebasztiánnak – mindkét versenyző négy-négy számban indul Ausztráliában.
Úszás