Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Négyszeres bajnok draftolta a magyar tehetséget a női NBA-ben

Négyszeres bajnok draftolta a magyar tehetséget a női NBA-ben

MTI
Juhász Dorkát a 16. választással a Minnesota Lynx együttese szerezte meg az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) amatőr játékosbörzéjén.

Juhász a nemrég befejeződött egyetemi szezonban a 12-szeres bajnok UConn Huskies csapatát erősítette, amely a legjobb 16 között búcsúzott a rájátszásban.

A Minnesota Lynx 2011-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben is bajnok volt, az előző szezonban 14 győzelemmel és 22 vereséggel a kilencedik lett az alapszakaszban, így lemaradt a playoffról. A szakmai munkát Cheryl Reeve, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya irányítja.

A 23 éves, 191 centis Juhász Dorka édesanyja a 125-szörös válogatott, Eb-bronzérmes Balázs Hajnalka, aki úgy véli, Dorka jó helyre került.

„Három-négy napja kapta meg a meghívót a New York-i draftra, az idő rövidsége miatt mi itt nem is tudtuk megszervezni a kiutazást” – mesélte az MTI-nek a háromszoros magyar bajnok, aki 1991-ben állhatott Eb-dobogóra a magyar válogatottal.

„Az biztos, hogy nagy álma vált valóra, az előzetes jóslatok is azt vetítették előre, hogy a draft első vagy második körében fog elkelni. Ez be is jött, és azt tudtuk, hogy a Lynx szerette volna őt, mert magas emberre van szükségük. Ezzel együtt azért több érdeklődő is volt, az elmúlt két napban Dorka jó néhány további interjún részt vett.”

Az 1996-ban az év játékosává választott Balázs kifejtette, az amerikai válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Cheryl Reeve vezette szakmai stáb mindenképpen garanciát jelent Minneapolisban, ugyanakkor a WNBA-szezon május 19-i rajtjáig még változhat a helyzet.

Juhász Dorka, a Connecticuti Egyetem játékosa nyilatkozik a sajtó képviselőinek a draft után (Fotó: MTI/AP/Adam Hunger)

„Hetente szűkítik a kereteket a klubok, elcserélhetik a játékosokat, úgyhogy egyelőre bármi megtörténhet. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok Dorkára, és amikor éjjel beszéltünk, a fáradtságon túl óriási örömöt hallottam a hangjában – tette hozzá, majd rátért a távlati tervekre. – A folytatásban kell majd egy jó európai csapat ősztől, és remélem, hogy teljesül Dorka legnagyobb álma is, ez pedig a válogatott szereplés” – utalt arra, hogy a nemzeti csapat júniusban Európa-bajnokságon vesz részt Szlovéniában.

Az idei WNBA-szezon május 19-én rajtol, de a wbasket.hu szaklap tájékoztatása szerint a magyar légiós már az előszezonban történelmet írhat klubjával. Május 13-án ugyanis Torontóban csap össze a Chicago Sky és a Minnesota Lynx, és ez lesz a WNBA történetének első kanadai mérkőzése.

Ami Juhász csapattársait illeti, a Lynx jelenlegi – még nem végleges – keretében ott van a Tokióban olimpiai bajnok Napheesa Collier, aki 2021-ben Sopronba szerződött volna, ám a WNBA-szezont követően egészségi okokra hivatkozva elállt szándékától. Megtalálható a listán a háromszoros WNBA All-star válogatott Kayla McBride – aki megfordult Sopronban -, és a korábban Szekszárdon játszó bosnyák Nikolina Milic is.

A WNBA-ben eddig négy magyar kosaras szerepelt: Iványi Dalma 106, Nagy Andrea 102, Újhelyi Petra 14, Határ Bernadett pedig 7 tétmérkőzésen lépett pályára.

Magyarok a WNBA-ben:
Iványi Dalma:

1999, Utah Starzz, 14 mérkőzés
2000, Utah Starzz, 27 mérkőzés
2003, Phoenix Mercury, 4 mérkőzés
2005, San Antonio Silver Stars, 30 mérkőzés
2006, San Antonio Silver Stars, 31 mérkőzés

Nagy Andrea:
1999, Washington Mystics, 32 mérkőzés
2000, Washington Mystics, 23 mérkőzés
2001, New York Liberty, 23 mérkőzés
2002, Sacramento Monarchs, 24 mérkőzés

Újhelyi Petra:
2003, Detroit Shock, 14 mérkőzés

Határ Bernadett:
2021, Indiana Fever, 7 mérkőzés

Borítókép: NEW YORK, NEW YORK - APRIL 10: WNBA Commissioner Cathy Engelbert and Dorka Juhasz pose for photos after Juhasz was drafted 16th overall by the Minnesota Lynx during the 2023 WNBA Draft at Spring Studios on April 10, 2023 in New York City. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement. (Photo by Sarah Stier/Getty Images)

További tartalmak