Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Rátgéber László: Szenzációs, hogy Juhász Dorkát az amerikai szövetségi kapitány választotta ki

Rátgéber László: Szenzációs, hogy Juhász Dorkát az amerikai szövetségi kapitány választotta ki

mti / M4 Sport
Rátgéber László szenzációs pillanatként értékelte, hogy az előkelő 16. helyen választották ki Juhász Dorkát az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság hétfői játékosbörzéjén. A volt szövetségi kapitány és Euroliga-győztes mesteredző a közmédiának nyilatkozva elmondta, a lényeges dolgok azonban csak ezután történnek majd és azt sem zárja ki, hogy Juhász pályára lépjen a nyári Európa-bajnokságon.

„Dorka azért szenzációs, mert nemcsak a fizikai adottságaival, a tehetségével és a kosárlabdatudásával, hanem mentálisan is nagyon topon lévő fiatal hölgy” – fogalmazott a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője.

Hozzáfűzte, a 23 éves Juhász eddig is okosan válogatta meg lépéseit.

„Nem egzisztenciális motivációi vannak a kosárlabdában, hanem az, amit én hirdetek: úgy kell élnünk és kosárlabdáznunk, hogy holnap jobbak legyünk, mint amilyenek ma voltunk. Remélem, hogy Dorka a jövőben is így fogja választani a csapatait, ahol lehetőséghez fog jutni és még jobb lesz” – fejtette ki Rátgéber.

A WNBA-ben 106 mérkőzésen szerepelt Iványi Dalma kiemelte, már az jó előjel volt, hogy Juhász Dorka a 15 meghívott játékos egyikeként a helyszínen vett részt a drafton. Leszögezte: az egyetemi bajnoksághoz képest a WNBA nagy ugrás.

„Ott a világ legjobb játékosai játszanak, nagyon fizikális liga és nagyon gyors a szezon” – fogalmazott Iványi, aki megjegyezte, Juhász fizikálisan és gyorsaságban fel tudja venni a versenyt a játékosokkal.

A játékos édesanyja, a 125-szörös válogatott Balázs Hajnalka szerint Juhász Dorka jó helyre került:

„Három-négy napja kapta meg a meghívót a New York-i draftra, az idő rövidsége miatt mi itt nem is tudtuk megszervezni a kiutazást” – mesélte az MTI-nek a háromszoros magyar bajnok, aki Európa-bajnoki bronzérmet nyert 1991-ben.

„Az biztos, hogy nagy álma vált valóra, az előzetes jóslatok is azt vetítették előre, hogy a draft első vagy második körében fog elkelni. Ez be is jött, és azt tudtuk, hogy a Lynx szerette volna őt, mert magas emberre van szükségük. Ezzel együtt azért több érdeklődő is volt, az elmúlt két napban Dorka jó néhány további interjún részt vett.”

Az 1996-ban az év játékosává választott Balázs Hajnalka kifejtette, az amerikai válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Cheryl Reeve vezette szakmai stáb mindenképpen garanciát jelent Minneapolisban, ugyanakkor a WNBA-szezon május 19-i rajtjáig még változhat a helyzet.

„Hetente szűkítik a kereteket a klubok, elcserélhetik a játékosokat, úgyhogy egyelőre bármi megtörténhet. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok Dorkára, és amikor éjjel beszéltünk, a fáradtságon túl óriási örömöt hallottam a hangjában” – tette hozzá, majd rátért a távlati tervekre:

„A folytatásban kell majd egy jó európai csapat ősztől, és remélem, hogy teljesül Dorka legnagyobb álma is, ez pedig a válogatott szereplés” – utalt arra, hogy a nemzeti csapat júniusban Európa-bajnokságon vesz részt Szlovéniában.

Juhász Dorka az egyetemi bajnokságban szereplő, a 12-szeres bajnok UConn Huskies végzős játékosaként került a WNBA amatőrbörzéjére, ahol a 16. helyen kelt el.

Borítókép: New York, 2023. április 11. Juhász Dorka, a Connecticuti Egyetem játékosa nyilatkozik a sajtó képviselőinek, miután az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Minnesota Lynx leigazolta a pécsi születésű, 23 éves Juhászt a New Yorkban rendezett eseményen 2023. április 10-én. A draftolás során a liga csapatai választhatnak a bajnokságba újonnan érkező játékosok közül. Ezek általában az amerikai egyetemi rendszerből érkező kosárlabdázók, de nemzetközi játékosok is nevezhetnek. MTI/AP/Adam Hunger

További tartalmak

Kapcsolódó hírek