Musorujsag
Élő Eredmények

Könnyed sikert aratott a női kosárlabda-válogatott az Eb-házigazda ellen

Könnyed sikert aratott a női kosárlabda-válogatott az Eb-házigazda ellen

MTI
Az Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott könnyed, 87-64-es sikert aratott az Eb-házigazda Szlovénia vendégeként kedden, Celjében. Székely Norbert együttese szerdán Slovenske Konjicében ismét megküzd a szlovénokkal.

A mérkőzés elején a csapatok 8-8-ig együtt haladtak, ezt követően azonban a magyar válogatott játéka érvényesült. Kiss Virágék védekezésben és támadásban is határozottak voltak, folyamatosan léptek el riválisuktól és gyorsan tíz pont fölé tornázták a különbséget, majd az első szünetig tízet megőriztek előnyükből.

A második negyed elején a szlovénok tartották a lépést a magyarokkal, a szakasz második felében azonban Székely Norbert csapatának védekezése ismét szorosabbá vált, alig engedett pontot a házigazdának és a félidőre közel húszpontos előnyt dolgozott ki (28-47).

A nagyszünet után kissé ráijesztett a szlovén csapat a magyarra, ugyanis villámgyorsan megfelezte a különbséget, de a magyar kapitány időkérése után rendezte sorait a válogatott és a negyed végéig ismét megnyugtatóvá tette vezetését (50-67). Az utolsó tíz percben már nem maradt izgulnivaló, a magyar csapat nagyon magabiztosan kosárlabdázott és könnyed győzelmet aratott.

A szerdai szlovéniai mérkőzés után a nemzeti együttes jövő héten Székesfehérváron csap össze kétszer a portugálokkal, végül az Eb előtt még Sopronban találkozik szintén kétszer a spanyolokkal.

Szlovénia-Magyarország 64-87 (18-28, 10-19, 22-20, 14-20)

A legjobb magyar dobók: Kiss V. 17, Török 14, Dombai, Horváth B. 10-10

Borítókép: Facebook / Magyar női kosárlabda-válogatott

További tartalmak