Musorujsag
Élő Eredmények

Harmadjára már sikerült: Hanga Ádám Euroliga-győztes a Real Madriddal

Harmadjára már sikerült: Hanga Ádám Euroliga-győztes a Real Madriddal

m4sport.hu | Szerző: Kovács Máté
A Real Madrid 79-78-ra legyőzte az Olimpiakoszt a férfi kosárlabda Euroliga négyes döntőjének fináléján. Hanga Ádám karrierje során először nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot, melyet korábban két alkalommal is elveszített a döntőben. A spanyol együttes 3.2 másodperccel a vége előtt vette át a vezetést a negyedik negyedben és ezzel hódította el a trófeát. A magyar kosaras bő tíz percet töltött a pályán, ez idő alatt 2 pontot, 3 lepattanót és 3 szerelést jegyzett.

 

A fináléban a tíz EL-aranyérmükkel rekorder spanyolok hamar 12 pontos hátrányba kerültek (12-24), ám a 15. percben már ők vezettek. Kiélezett küzdelemben a nagyszünetben 45-45 volt az állás, a 34 éves Hanga nyolc perc alatt két lapattanót szerzett. A folytatásban a magyar kosaras megszerezte első pontjait Kaunasban, majd a görögök ötpontos előnybe kerültek. A 63-59-es pireuszi vezetésről induló zárószakaszban a Real folyamatosan futott az eredmény után, az utolsó perc 78-77-ről indult. A „slusspoén” azonban a tavaly ezüstérmes Realé lett, mivel a 35 éves Sergio Llull 3,1 másodperccel a vége előtt bedobta a győztes duplát.

A 2011 óta Spanyolországban játszó, 34 éves kosaras összességében a negyedik, sorozatban pedig a harmadik Final Fourjában szerepelt, és egy arany-, valamint két ezüstérem a mérlege. A spanyol királyi gárda 11. alkalommal hódította el a legrangosabb európai trófeát, ezzel tovább javítva saját rekordját. A bronzérmet a Monaco szerezte meg, amely – a Realhoz hasonlóan – 78-66-ra verte tavaly harmadik helyezett Barcelonát.

A döntő:

Olimpiakosz (görög)-Real Madrid (spanyol) 78-79 (24-17, 21-28,  18-14, 15-20)

A 3. helyért:

Monaco (francia)-Barcelona (spanyol) 78-66 (24-13, 20-15, 16-17, 18-21)

Borítókép: MTI/EPA/TOMS KALNINS

További tartalmak