Musorujsag
Élő Eredmények

Ivkovics: A következő 5-6 évre biztosítva van a magyar válogatott

Ivkovics: A következő 5-6 évre biztosítva van a magyar válogatott

m4sport.hu
A férfi kosárlabda-válogatott éléről bő egy évtized után távozó Ivkovics Sztojan úgy véli, a következő öt-hat évre biztosított a magyar csapat jövője. A szakember a MOL Csapat honlapjának nyilatkozva elárulta, kedvenc pillanata a román–magyar Eb-meccs volt, kedvenc győzelme pedig a szlovénok és az ukránok elleni volt.

Ivkovics Sztojant 2013. február 1-jén nevezték ki a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának. A játékosokkal és a szövetséggel már korábban közölte, hogy lemond posztjáról, távozása az augusztusi olimpiai előselejtező után vált nyilvánossá. „Fontosnak tartottam a jövő érdekében, hogy a szerződés szerinti decemberi opció előtt tudassam, mert így van idejük felkészülni a februári selejtezőkre és zavartalan lehet az átmenet” – mondta az exkapitány a MOL Csapat honlapjának adott interjúban.

Kapcsolódó tartalom

A horvát születésű tréner a „hit, becsület, bátorság” szavakkal írta le a magyar válogatott élén eltöltött bő egy évtizedét. Elmondása szerint érkezésekor látta, hogy nem az egyéni képességek, hanem a csapategység megteremtése révén léphet előre a csapat. „Olyan társaságot akartam összeállítani, amelyik hisz és bízik, képes és akar küzdeni, és persze a legfontosabb: nem hitetlen” – fogalmazott.

Felelevenítette, hogy akkoriban többen is lemondták a válogatottságot, aki viszont maradt, azokra a játékosokra számíthatott. „Senki nem azért maradt, mert az Ivkovics Sztojan-csapatban akart játszani, hanem azért, mert a magyar válogatott fontos volt nekik. Nekem ennyi már elég volt kiindulásnak, még ha igaz is volt, hogy kiváló játékosokat veszítettem el” – magyarázta.

Kapcsolódó tartalom

Ivkovics Sztojan irányításával 2017-ben tizennyolc év után jutott ki újra Európa-bajnokságra a férfi kosárlabda-válogatott, amely 2022-ben megismételte a bravúrt, így ötvennégy év után először fordult elő, hogy egymás után két Eb-n is ott volt a csapat. Kapitánysága alatt 18 Eb-selejtezőt játszott a válogatott, ezek közül 14-et megnyert, hazai pályán pedig egyiket sem vesztette el.

A szakember elmondta, hogy bár a 2015-ös Eb-selejtezőben két pont híján nem sikerült továbbjutni, számára fontosabb volt, hogy megtalálta a csapatát. „Tudtam, kire számíthatok és kik azok, akik képesek az erős morális alapokra épülő csapatomban a hierarchia részévé válni” – mondta.

Az interjúban kedvenc pillanataként a 2017-es Európa-bajnokság utolsó előtti csoportfordulóját említette, amely a házigazda románok legyőzésével biztosította 16 közé jutását a válogatott. Ivkovics ugyanakkor nem is a 80–71-re megnyert mérkőzés miatt emlékszik vissza szívesen a kolozsvári mérkőzésre.

„Kijöttem a sajtótájékoztatóról, és meglepve láttam, hogy rengeteg szurkoló maradt a lelátókon. Azt hittem, hazaiak, de nem érdekelt, ha meg is akartak volna lincselni, azt mondtam a fiúknak, ma megmutatták, hogy igazi magyar csapat, ezért elénekeljük együtt a Himnuszt. Amikor belekezdtünk, kiderült, hogy a mi szurkolóink voltak a lelátón, előrekerültek a zászlók, és együtt énekeltünk. Aznap lettünk igazi, nagybetűs csapat, és a válogatott minden tagja megmutatta, hogy igaz magyar ember – elevenítette fel.

A győzelmek közül a szlovénok és az ukránok ellenit emelte ki a távozó kapitány. „Szerintem a legjobb csapat, amit legyőztünk, a szlovén válogatott volt, de nagyon erős volt az az ukrán válogatott is, amit idegenben sikerült megvernünk” – idézte fel.

„Hálás vagyok, hogy olyan országot képviselhettem, ahol sportban dolgozni vagy sportolónak lenni kiváltság. Büszke vagyok, hogy több mint egy évtizeden keresztül szolgálhattam a nemzeti válogatottat – fogalmazott az interjúban Ivkovics. – Köszönöm Szalay Ferenc elnök úrnak a lehetőséget, gratulálok a válogatott és klub sikerekhez. Az új elnöknek, Báder Mártonnak szurkolok, hogy ezeket is felülmúlja. Köszönöm a kollégáknak, játékosoknak és szurkolóknak ezeket a csodálatos éveket. Nagyon nagy utat jártunk be addig, míg mára már elvárás a mieinkkel szemben, hogy kijussanak az Európa-bajnokságra. Zsinórban a harmadikra. Bárki veszi is át a helyemet, őszintén kívánom, hogy átélje, amit nekünk sikerült az elmúlt két nagy tornán.”

„Ha igen, akkor nagy a baj” – válaszolta nevetve arra a kérdésre, hogy visszatérhet-e egyszer a magyar válogatotthoz. Azt gondolom, a következő öt-hat évre biztosítva van a magyar válogatott, megvan a játék, a játékosok, a koncepció, a csapategység. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódást okozni. Hogy utána mi lesz, az már azokon múlik, akik most átveszik az irányítást” – tette hozzá.

Borítókép: Ivkovics Sztojan (Fotó: MTI/EPA/PAP/Zbigniew Meissner)

További tartalmak