Musorujsag
Élő Eredmények

Völgyi Péter: A sors fintora, hogy szerintem a két legerősebb csapatot sorsolták össze az Euroliga selejtezőjében

Völgyi Péter: A sors fintora, hogy szerintem a két legerősebb csapatot sorsolták össze az Euroliga selejtezőjében

m4sport.hu
Völgyi Péter, a DVTK HUN-Therm női kosárlabdacsapatának vezetőedzője beszélt a várakozásairól az együttes szerdai, London Lions elleni Euroliga-selejtezője előtt.

 

Az NB I-ben bronzérmes DVTK HUN-Therm – mely a legutóbbi Euroliga-kiírásban a csoportkörben szerepelt – a selejtező sorsolásán kiemelt volt, így a London Lions ellen idegenben kezd szeptember 20-án, és a szeptember 27-én esedékes visszavágón fogadja hazai pályán riválisát.

Völgyi Péter vezetőedző az M1-nek úgy vélekedett, a fizikális alapok, a taktika és az előző szezonban megszerzett tapasztalat elég lehet egy jó kinti eredményhez.

„Napra pontosan hat hete készülünk a lányokkal, szerintem mindent megpróbáltunk belesűríteni ezekbe a hetekbe. Voltak problémáink, nehézségeink, a felkészülési torna például nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, az öt meccsből négy lett. Viszont volt közte erős ellenfél. Szerintem egyrészt a fizikális alapjaink is megvannak, másrészt az a taktika és az a tapasztalat, ami az előző szezonban felgyülemlett bennünk az Euroligában, elég lehet ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el Londonban.”

Kapcsolódó tartalom

A szakember annak azonban nem örült, hogy a sorsoláson pont a Lionst kapta meg a DVTK.

„Mindenképpen szeretnénk bejutni a csoportkörbe. A sors fintora, hogy szerintem a két legerősebb csapat került össze a selejtezőben, ez sem a Londonnak, sem nekünk nem jó. Egy erős alakulat, ami szerintem helyt tudna állni az Euroligában, az ki fog esni és az Eurokupában folytatja. A Lionsnak is erős a játékoskerete, ráadásul hasonló gondja is van, mint nekünk, hogy kérdéses az, pályára tud-e lépni a meghatározó magasembere, illetve vannak WNBA-ből frissen érkező játékosaik. Az összeszokottság talán a mi malmunkra hajtja a vizet, és az, hogy a lányok tudják, mire készülünk és konkrétan mi a cél. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy idén is az elitligában szerepelhessünk.”

Az első meccsen a szoros eredmény a cél.

„Szoros eredmény mindenképp pozitív lenne az odavágón, ettől függetlenül szeretnénk mindkét meccsen nyerni, mert akkor nem lenne miről beszélni. Ám van olyan csapat a London, hogy tud nekünk problémát okozni, szeretnénk például elkerülni, hogy több játékosuk is dobja a hármasokat. Bármi is lesz kint az eredmény, mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért, de nyilván egy szoros találkozó könnyebbé tenné a visszavágót.”

Amennyiben sikerrel veszi a selejtezős párharcot, a DVTK HUN-Therm az A jelű nyolcasba kerül.

A női Euroliga csoportjai:
A csoport:
Fenerbahce (török), Schio (olasz), Valencia (spanyol), ASVEL (francia), Lublin (lengyel), Zaragoza (spanyol), DVTK HUN-THERM/London Lions (brit), TTT Riga (lett)/ACS Sepsi-SIC

B csoport:
SERCO UNI GYŐR, Mersin (török), USK Praha (cseh), Landes (francia), Bologna (olasz), Salamanca (spanyol), Villeneuve d’Ascq-LM (francia), Polkowice (lengyel)/Besiktas (török)

Borítókép: Miskolc, 2022. október 11. Völgyi Péter, a Diósgyõr vezetõedzõje a nõi kosárlabda Euroliga selejtezõ elsõ fordulójában játszott izraeli Elitzur Ramla és a DVTK HUN-Therm mérkõzésen a diósgyõri DVTK Arénában 2022. október 11-én. A magyar csapat 80-54-re gyõzött. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak