Musorujsag
Élő Eredmények

Lazic lemondott – ismerős arc tér vissza a szegedi kosárcsapat kispadjára

MTI
Nikola Lazic pénteken távozott az SZTE-Szedeák élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzői posztjáról, utódja Simándi Árpád lett.

A klub közösségi oldalának beszámolója szerint a tavaly január végén érkezett Lazic lemondott, miután a csapat szerdán házigazdaként négy ponttal kikapott a Körmendtől az NB I-ben.

Döntését a klubvezetés elfogadta, majd a szezon hátralévő részére ismét megbízta a szakmai munka irányításával Simándit, aki 2022-ben Magyar Kupa-ezüstérmet nyert a szegediekkel.

„Nagyon szeretem ezt a klubot és úgy érzem, most azzal tudok a legtöbbet segíteni, ha átadom a helyem, bízva abban, hogy az új energia, a friss impulzusok hasznára lesznek a csapatnak. A szezon elején aratott szép győzelmekre és a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutásra büszke vagyok, de a jelenlegi helyzetben tenni kellett valamit” – indokolta elhatározását Nikola Lazic.

A csongrádiak – akik öt forduló óta nyeretlenek – nyolc győzelemmel és 13 vereséggel a tabella 12. helyén állnak.

További tartalmak