Musorujsag
Élő Eredmények

Kikapott Franciaországban a DVTK, harmadik meccsen dől el a negyeddöntős Euroliga-párharca

Kikapott Franciaországban a DVTK, harmadik meccsen dől el a negyeddöntős Euroliga-párharca

MTI
A DVTK Hun-Therm négy ponttal kikapott a francia Villeneuve d'Ascq vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, így az 1-1-re álló párharc a harmadik mérkőzésen dől el.

A miskolciak felkészülés gyanánt a TFSE-MTK csapatát fogadták, és 64-58-ra nyertek, így 15 fordulót követően is veretlenek a hazai pontvadászatban. A tavalyi bajnoki ezüstérmes, az Európa Kupában pedig elődöntős Villeneuve d’Ascq szombaton 82-56-ra győzött a Studer Ágnest foglalkoztató Carolo Basket csarnokában, és immár 13/3-as mérleggel vezeti a tabellát.

Völgyi Péter előzőleg úgy vélekedett, hogy a vágyott eredményhez nemcsak a csapatszintű jó játék, hanem jó egyéni teljesítmények is kellenek.

„Három szegmens lehet döntő: a lepattanó párharc megnyerése, a Villeneuve külső dobásainak megszűrése, illetve az eladott labdák számának minimalizálása. Borzasztó kemény küzdelem vár ránk, mi viszont készen állunk rá, hogy még keményebben kosárlabdázzunk” – fejtette ki a szakember.

A miskolciak – akiket mintegy ötven szurkolójuk kísért el észak-franciaországba – álomszerűen kezdtek, ugyanis 8-5 után egy 16-0-s (!) rohammal fordítottak, főként az ausztrál Darcee Garbin révén. A folytatásban 15 pontra nőtt a Diósgyőr előnye, de a kihagyott dobások és a sok labdaeladás miatt az ellenfél egy 14-0-ás sorozattal utolérte a magyar csapatot, és 27-25-nél átvette a vezetést. A nagyszünetben 33-34 volt az állás, Garbin – a mezőny legjobbja – neve mellett ekkor 14 pont szerepelt.

Térfélcsere után kiegyenlített küzdelem zajlott a Palaciumban, az utolsó játékrész 50-46-ról indult, ekkor a vendégek már 17 eladott labdánál tartottak. A zárószakasz háromperces kosárcsenddel kezdődött, majd 52-51-nél két francia tripla következett, de másfél perccel a vége előtt Kányási Veronika hármasával 60-59 állt a nagyórán. Ezután viszont már csak a hazaiak találtak a gyűrűbe, így a 23 labdát eladó DVTK elszalasztotta a 2-0-s továbbjutás esélyét.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc harmadik mérkőzésére jövő szerdán kerül sor Miskolcon.

Völgyi Péter azzal kezdte nyilatkozatát a klub honlapján, hogy az ellenfél tudott változtatni az előző mérkőzéshez képest, amire csapata nem jól reagált.

„Nekünk a higgadtság hiányzott a játékunkból, a forgatókönyv hasonló volt, mint az első meccsen. Most mi harcoltunk ki az első negyedben egy nagyobb előnyt, de utolért minket a hazai csapat. Mivel nem voltunk elég higgadtak, ezért sokkal több labdát adtunk el, mint ami a győzelemhez kellett volna.”

A szakember kifejtette, az ellenfél nagyon sokat váltott védekezésben, míg együttesének nagyon hiányoztak a közeli kosarak. Sokkal kevesebb gyors indítást tudtak csinálni, mint az első meccsen, a Villeneuve pedig jól futott vissza.

„Ez az egyik oka annak, hogy több hárompontosunk volt, mint kétpontosunk” – tette hozzá.

A negyeddöntő többi párharcában is van magyar érdekeltség: Juhász Dorka együttese, az olasz Schio 73-61-gyel egyenlített a cseh USK Praha ellen, a magyar center 6 ponttal és 13 ponttal zárt. A Kiss Virággal felálló török Mersin 57-56-ra kikapott a spanyol Zaragoza csarnokában – így ez a csata is 1-1-re áll -, a válogatott légiós 3 pontot dobott és 3 lepattanót szerzett.

Határ Bernadettet foglalkoztató spanyol Salamanca egy hete 98-91-re kikapott a címvédő Fenerbahce vendégeként, a törökök pedig szerdán idegenben is nyertek 73-67-re, így 2-0-ás összesítéssel ők jutottak be elsőként a négyes döntőbe. A 208 centis magyar center 4 pontot és 4 lepattanót gyűjtött.

Eredmény:
negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Villeneuve d’Ascq (francia) – DVTK Hun-Therm 63-59 (8-21, 25-13, 17-12, 13-13)
A magyar csapat legjobb dobói: Garbin 16, Lelik 13, Charles 8

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

Borítókép: FIBA

További tartalmak