Hanga Ádám csapata, a szerb Crvena zvezda hazai pályán 84-80-ra kikapott a Makkabi Tel-Avivtól a férfi kosárlabda Euroliga 29. fordulójában. A belgrádi együttes a mérkőzés feléig 16 pontos előnyt alakított ki, a harmadik és negyedik negyedben azonban az izraeli csapat sokkal eredményesebben játszott.
„Két nagyon különböző félidőt játszottunk, az elsőben a védekezésünk rendben volt, bár sok lepattanót engedtünk az ellenfelünknek, gyors támadásokat vezettünk és könnyű kosarakat szereztünk. A második félidőben támadásban álltunk meg kicsit, nagyon sok eladott labdánk volt, ők több könnyű kosarat is dobtak, a támadó lepattanót továbbra is jól szedték, ez volt az oka, hogy nem sikerült nyerni” – értékelt a magyar válogatott klasszisa a mérkőzés után a közmédiának.
„Elég régóta csak matematikai esélyünk van a továbbjutás kiharcolására, mostantól már csak becsületbeli úgy az Euroliga, mert azoktól a csapatoktól, akikkel egymás elleniben kellene számolni, mindtől kikaptunk kétszer. Van még hátra öt forduló, ezeken szeretnénk jól játszani” – mondta azzal kapcsolatban, hogy ez volt csapatának zsinórban az ötödik veresége a sorozatban, így minimálisra csökkent az esélye, hogy továbbjusson az egyenes kieséses szakaszba.
Kapcsolódó tartalom
A Crvena zvezda tíz győzelemmel és 19 vereséggel a 16. helyen áll a 18 csapatos Euroligában.
A 34 éves magyar válogatott játékos közel 18 és fél percet töltött a pályán, ez idő alatt 13 pontot dobott, négy lepattanót szerzett és hét gólpasszt adott. De saját teljesítményét nem akarta értékelni, mint elmondta, nem érdekli a statisztika, azt sem bánta volna, ha nem szerez egy pontot sem, de a csapata nyer.
Nem titkolja, a szezon végére alaposan elfáradt, de tudja, most jön a szezon legfontosabb része és mire kezdődik a play-off, addigra száz százalékos állapotban lesz.