Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ha már irányításával járt ott legutóbb, régi-új edző vinné vissza Európába a pécsi kosarasokat

Ha már irányításával járt ott legutóbb, régi-új edző vinné vissza Európába a pécsi kosarasokat

MTI
Két idényre szóló szerződését kötött Djokics Zseljko a női kosárlabda NB I-ben ötödik NKA Universitas Pécs kosárlabdacsapatával, a cél az Euroliga-szereplés kiharcolása.

A klub keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az újvidéki születésű, 48 éves szerb-magyar szakember – ahogy azt bemutatkozásánál kiemelte – éppen húsz éve érkezett Magyarországra, s kezdett dolgozni szakvezetőként a női kosárlabdában, majd vállalta el Pécs egykori első osztályú női kosárlabdacsapatának irányítását három idényre.

A szakember az elmúlt bő nyolc évben a TARR KSC Szekszárddal – egyebek mellett – négy bajnoki ezüstérmet és egy Magyar Kupát nyert, Európa Kupa-bronzérmes lett, valamint bejutott az Euroliga csoportkörébe.

Djokics Zseljko a klub otthonául szolgáló Nemzeti Kosárlabda Akadémia (NKA) épületében rendezett eseményen azt mondta: a pécsi női kosárcsapat utoljára az ő vezetésével játszott Euroliga-mérkőzést, s azért fog dolgozni, hogy két éven belül ez ismét sikerüljön. Legfontosabb céljának viszont azt jelölte meg, hogy a csapat közönségszórakoztató, teltházas meccseket játsszon.

Ehhez – emelte ki – motivációt jelent számára az NKA-n folyó szakmai munka, amit bizonyít, hogy az NKA korosztályos és felnőtt csapatai sorra érnek el remek eredményeket. Emellett komoly és folyamatos tartalékot jelent az utánpótlásbázis, azaz Pécsen kiváló adottságok állnak rendelkezésre – összegzett.

Aláhúzta: aki ismeri, tudja, hogy a munkában fanatikus, eltökélt, s célja, hogy a rendszerszemléletét tükröző edzések után már csak ünnepek legyenek a – remények szerint folyamatos eredményeket hozó – mérkőzések a játékosok számára. Kijelentette, bizonyos benne, hogy sok Euroliga-szintű játékos szerepel majd a pécsi csapatban, s abban is bízik, hogy a magyar mag mellett légiósokra is számíthat, hogy egy bő – 16-18 fős kerettel dolgozhasson.

Éles Péter, a klub sportszakmai igazgatója közölte: Djokics Zseljko szakmai tudása nemcsak a felnőtt, hanem az akadémiai képzést, az NKA-nál dolgozó edzők és a játékosok fejlődését is segíteni fogja, s abban is lehet szerepe, hogy a fiatalok Pécsen ragadjanak, és mielőbb a felnőtt válogatott csapatban játszhassanak.

Közölte, céljuk a bajnokságot illetően a legjobb négy közé kerülés, a tisztes Európa-kupa szereplés és szakmai, anyagi fejlődés párhuzamosan történő folyamatos biztosítása. Mint mondta, a csapatépítés még zajlik: öt játékosnak élő szerződése volt, így Kiss Angelika (23 éves), Nadija Smailbegovic (23), Laczkó Sára (19), Adenike Olawuyi (20) és Rátkai Eszter (17) marad Pécsen, a csapatkapitányi tisztséget is betöltő Weninger Virággal (26) új szerződést kötöttek.

Az új igazolások között érkezik az erőcsatár posztra a 26 esztendős, győri nevelésű, a kisalföldi klubnál 2020 óta csapatkapitányként játszott Török Ágnes (26), míg a bedobó posztra Tóth Orsolya (24) a Vasas Akadémiától érkezik. Az együttes légiósokkal kiegészülve fog nekivágni a következő idénynek, a felnőtt csapat ajtaja, ahogy eddig is, nyitva áll a fiatal akadémista játékosok előtt- közölte Éles Péter.

Török Ágnes azt mondta, új környezetet, fejlődési lehetőséget keresett, ezért igazolt a Mecsekaljára. Szerinte a vezetőedző jelenléte mindig magában hordozza a kemény munkát, a profizmust, a fejlődést, ez utóbbiban pedig sokat segít az NKA is. Hozzátette, várja a szezonkezdetet a csapattal, amelyben reményei szerint egyensúlyban lesz a fiatalság és a rutin.

Török Ágnes a Kossuth Rádiónak nyilatkozott:

A 183 centis kosaras a 2014/15-ös szezon óta 260 – 196 magyar bajnoki és 64 nemzetközi – mérkőzésen 1521 pontot szerzett, amivel vezeti a Győr örökranglistáját. A bajnokságban három ezüst- és két bronzérmet nyert, a Magyar Kupában pedig két bronzérmet, emellett két szezonban is szerepelt az Euroligában. Pályára lépett a tavaly nyáron Európa-bajnoki negyedik válogatottban is.

„Ez volt a tizedik szezonom a felnőtt csapatban, hatéves korom óta itt kosárlabdázom, itt éltem le az életemet. Télen fogalmazódott meg bennem, hogy változásra, új impulzusokra van szükségem ahhoz, hogy szintet tudjak lépni a karrieremben. Köszönöm Fűzy András elnök és Klement Tibor ügyvezető pozitív hozzáállását, maximálisan megértettek, és támogattak a döntésemben” – nyilatkozta a klub honlapján Török Ágnes.

Az NKA sportcsarnokában közel másfél ezer nézőt tudnak fogadni majd a következő idény mérkőzésein, de igény esetén a városi sportcsarnokban is lehetnek meccsek.

Borítókép: Zeljko Djokic, a szekszárdi csapat vezetőedzőjeként (MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak