„Nem gondoltam volna, hogy ekkora felhajtás lesz ebből, de sok pozitív visszajelzést kaptam” – nyilatkozta az M4 Sportnak a 23 éves játékos.
Kapcsolódó tartalom
„A szerződésemnek ugyanaz volt a menete, mint tavaly, de mint kiderült, idén nem megyek a felkészülési táborba a nagycsapattal, mert oda leginkább az újoncokat viszik, hanem november 9-re készülök, amikor indul a G-liga.”
A dominikai születésű kosaras úgy vélekedett, hogy sikeres éve volt a South Bay Lakersnél, majd a nyári ligában is sokat fejlődött, és sokfelől hallotta:
megvan benne mindaz, ami az NBA-hez kell.
„Megyek tovább, és hiszek benne, hogy előbb-utóbb meglesz az is, nincs bennem csalódottság. Az amerikai kultúrát sikerült már felvennem, de kosárlabdában vannak lemaradásaim. A G-ligában biztosan sokkal nagyobb szerepet fogok kapni, mint eddig” – fejtette ki Valerio-Bodon Vincent, hozzátéve: a kiutazásig Magyarországon edz, fejleszti a fizikumát és egyéni labdás tréningeket tart.
„A cél ugyanaz, egy év múlva szeretnék közelebb lenni az NBA-hez, vagy akár már benne is” – jelentette ki.
A 207 centis játékos tavaly a Boston Celticsnél szerepelt a nyári ligában, majd októberben a Los Angeles Lakersnél készülhetett, a kaliforniai gárda azonban végül lemondott a játékjogáról, így a Lakers fiókcsapatához, a G-ligában érdekelt South Bay Lakershez került. Ott az elmúlt szezonban 25 mérkőzésen 6 pontot és 2,4 lepattanót átlagolt.
Az NBA-ban eddig egyetlen magyar kosaras szerepelt Dávid Kornél személyében, aki 1999 és 2001 között 109 találkozón játszott a Chicago Bulls, a Cleveland Cavaliers, a Toronto Raptors és a Detroit Pistons színeiben.