Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„201 cm és 98 kg helyett 197 cm-es magassággal és 88 kg-os súllyal érkezett meg” – távozott Körmendről az amerikai játékos

„201 cm és 98 kg helyett 197 cm-es magassággal és 88 kg-os súllyal érkezett meg” – távozott Körmendről az amerikai játékos

m4sport.hu
A Körmend férfi kosárlabdacsapata meglepő információt osztott meg távozó amerikai játékosáról, Mervin Jamesről.

 

A körmendiek még szeptember elején jelentették be, hogy szerződtetik Mervin Jamest, néhány napja viszont a Facebook-oldalukon osztották meg, miszerint a 23 esztendős játékos távozik, ugyanis nem felel meg azoknak a paramétereknek, amiket egyrészt a különböző kosárlabda-oldalak, másrészt a Jamest képviselő külföldi ügynökség közölt a magyar együttessel.

„A Mervint képviselő külföldi ügynökség és egyéb kosárlabda-portálok által közölt adatok falsnak bizonyultak, hiszen a játékos 201 cm és 98 kg helyett 197 cm-es magassággal és 88 kg-os súllyal érkezett Körmendre, tehát nem megfelelő fizikai és kondicionális állapotban. Az általunk neki szánt vezérszerepet nem tudja végrehajtani, mivel sem magasságban, sem testsúlyban nem tudja felvenni a versenyt a posztján szereplő játékosokkal. Ez szemmel látható volt az edzéseken, illetve a két edzőmérkőzésen, ahol teljesítménye nem felelt meg az általunk elvártaknak” – olvasható az Egis Körmend Facebook-bejegyzésében.

A klub azóta egyébként megtalálta James utódját, s a litván Rytis Pipirast szerződtette a posztra.

 

Borítókép: facebook.com/EgisKormendOfficial

További tartalmak