Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Szekszárd az Euroligában szűk, a TFSE az EK-ban komoly vereséget szenvedett

A Szekszárd az Euroligában szűk, a TFSE az EK-ban komoly vereséget szenvedett

MTI
A TFSE-MTK hazai pályán 33 ponttal kikapott a francia UFAB 49-től szerdán a női kosárlabda Európa Kupa selejtezőjének első mérkőzésén, a TARR KSC Szekszárd pedig egy ponttal a Brno vendégeként a női kosárlabda Euroligában.

Eredmény:

női EK, selejtező, 1. mérkőzés:

TFSE-MTK – UFAB 49 (francia) 57-90 (12-25, 10-17, 14-21, 21-27)

a magyar csapat legjobb dobói: Manis 14, Dúl P. 10, Burján 9

A Koltay Jenő Sportközpontban mérföldkőnek számító eseményre gyűlt össze a több mint 800 fős közönség, mivel a budapesti gárda jelenlegi nevén az első nemzetközi tétmeccsére készült. Előzőleg a TFSE az 1971/1972-es idényben a negyeddöntőig jutott az Euroliga-előd BEK-ben.

Hegedűs Péter vezetőedző együttese az előszezonban hatszor lépett pályára, többek között Brnóban és a szekszárdi Sió Kupán is.

Ami az ellenfelet illeti, az Union Féminine Angers Basket 49-et 2004-ben alapították, és 2021-ben jutott fel másodszor a francia élvonalba, jelenlegi legjobbja pedig a harmincéves amerikai irányító, Ameryst Alston.

A szerdai csata 0-6-tal indult, a bajnoki hetedik budapestiek ekkor dobták első kosarukat Dúl Panka révén. A hazaiaknál Burján Laura remeklése kevésnek bizonyult, az atletikusabb és jobban lepattanózó ellenfél 21-7-re meglépett. A folytatásban Hegedűs Péter időkérésekkel próbálta felrázni csapatát, de továbbra is túl sok volt az eladott labda és a kihagyott ziccer. A 19. percben 21 pontra nőtt a különbség – ekkor már eldőlni látszott a mérkőzés és vele a selejtező is -, a nagyszünetben 22-42 volt az állás.

Térfélcsere után tovább növelték előnyüket a vendégek, akik már harminc ponttal is vezettek (27-57), ráadásul Burján súlyosnak tűnő térdsérülés miatt harcképtelenné vált. A 3×3-as válogatott Szabó Fanni szép triplát dobott, de a 36-63-ról induló zárószakaszra már nem maradtak izgalmak. A formaságnak ígérkező visszavágóra egy hét múlva kerül sor Nyugat-Franciaországban.

A párharc győztese az EK-főtábla B csoportjába kerül a spanyol Jairis, a görög Panathinaikosz és a lengyel Lublin mellé.

Az Európa Kupa alapszakaszában alanyi jogon ott lesz magyar részről az NKA Universitas Pécs és a 2022-ben Euroliga-győztes Sopron Basket.

Eredmény:

Női Euroliga, selejtező, 1. mérkőzés:

Brno (cseh)-TARR KSC Szekszárd 67-66 (15-16, 16-18, 17-13, 19-19)

A magyar csapat legjobb dobói: Whittle 22, Westbeld 18, Boros 12

A tolnaiaknál jelentős változások történtek a nyáron, mivel a kispadról nyolc és fél év után az NKA Universitas PEAC-hoz távozott Djokics Zseljko vezetőedző, akinek a helyét a TFSE-től érkező Magyar Bianka foglalta el. A 33 éves tréner az első nemzetközi tétmeccsére készült. Ami a légiósokat illeti, az amerikai Kathryn Westbeld mellé a KSC-hez szerződött a finn Sara Bejedi, az ausztrál Marina Whittle és a svéd Precious Johnson.

A bajnoki bronzérmes Szekszárd csaknem végig hátrányban volt a nyitónegyedben, de nem szakadt le riválisáról, sőt, Whittle révén előnyről kezdhette a második szakaszt. Ebben ugyancsak fej fej mellett haladtak a csapatok, a nagyszünetben 31-34 állt az eredményjelzőn.

Fordulás után sem változott a játék képe, nagy küzdelemben kevés kosár esett, a zárószakasz 48-47-ről indult. Magyar Bianka együttese keményen állta a cseh rohamokat, és végül egyetlen ponttal maradt alul.

A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Szekszárdon.

Az Euroliga főtábláján alanyi jogon ott lesz a magyar bajnok DVTK Hun-Therm és az ezüstérmes SERCO UNI Győr. Eddig három szezonban szerepelt három magyar csapat az EL-főtáblán, 2004/2005-ben a Sopron, a Pécs és a Szolnok, 2009/2010-ben a Sopron, a Pécs és a Szeged, 2022/2023-ban pedig a Sopron, a DVTK és a Szekszárd kapott helyet az elitmezőnyben.

Borítókép: TFSE - MTK Női Kosárlabda/Facebook

További tartalmak