Egy hete, a párharc galíciai nyitányán a magyar bajnok 78-73-ra alulmaradt, így – noha a mérkőzés közben 16 pontos lemaradásban is volt – ledolgozható hátrányt szedett össze.
A kiegyenlített és pontszegény nyitónegyedet követően aztán a 17. percben máris összejött a kívánt különbség (20-14), főként a francia Ana Tadic kosaraival. A folytatásban tovább nőtt a távolság a két gárda között, a montenegrói Milica Jovanovic is elkapta a fonalat, így a nagyszünetben már 27-16 állt a nagyórán.
Térfélcsere után, 39-18-nál 21 ponttal is vezettek a kiválóan lepattanózó házigazdák, ami kedvező végkimenetelt ígért, már csak azért is, mert a spanyolok az időkérések ellenére egyre kisebb ellenállást tanúsítottak. A DVTK Aréna közönségének nagy örömére a meccs képe eleinte az utolsó szakaszban sem változott, a 32. percben 19 pont volt a magyarok előnye, ám az ellenfél nagy hajrát nyitott, és négy perc alatt öt pontra csökkentette a különbséget (57-52), azaz továbbjutásra állt. A hátralévő időben még ennél is rosszabbra fordult minden az NB I-ben listavezető miskolciak számára, akik képtelenek voltak újra lendületbe jönni, és végül csak döntetlenre hozták a mérkőzést.
A mérkőzést követően Völgyi Péter vezetőedző és Miklós Melinda értékelt az M4 Sportnak:
Európa Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
DVTK HUNTHERM-Ferrol (spanyol) 60-60 (11-10, 16-6, 20-13, 13-31)
A magyar csapat legjobb dobói: Tadic 19, Jovanovic 8
Továbbjutott: a Ferrol, 138-133-as összesítéssel.
A DVTK után a Pécs is búcsúzott a sorozattól, amely a hazai sikerét követően idegenben 88–65-re kikapott az ugyancsak spanyol Girona csapatától.
Az EK csoportkörében, ősszel kétszer összecsapott egymással a két gárda, és a katalánok rendkívül színvonalas találkozókon nyertek 74-71-re a baranyai vármegyeszékhelyen, majd 79-72-re saját közönségük előtt. A nyolcaddöntős párharc múlt heti nyitányán a pécsiek kellemes meglepetésre 85-73-ra legyőzték a Lauber Dezső Sportcsarnokban az előzőleg esélyesebbnek tartott spanyolokat, akiknek a kispadján egy igazi sztáredző ült az Euroliga-győztes és korábban Sopronban is dolgozó Roberto Iniguez személyében.
A második felvonás nyitónegyede enyhe hazai fölényben telt, ám a folytatásban a katalán gárda egy 11-0-s rohammal faképnél hagyta Djokics Zseljko vezetőedző együttesét, és 18 pontra meglépett (31-13). Az odahaza megszerzett előny tehát hamar szertefoszlott, de öt perccel később a válogatott Studer Ágnes triplájával ismét a Pécs állt jobban az összesítésben (35-24). A nagyszünetben 42-28 volt az állás, a magyarok legjobbjaként a volt csapata ellen játszó cseh Julia Reisingerova nyolc pontnál tartott.
Fordulás után 19 ponttal elhúztak a katalánok, majd 20 pont fölé nőtt az előnyük, ekkor eldőlni látszott a meccs és a továbbjutás. Ráadásul a harmadik negyed végén Nadija Smailbegovic egy rossz mozdulat után fájdalmas arccal elterült a parketten, percekig ápolták, majd hordágyon hagyta el a csarnokot. A vendégek szerb légiósa alighanem súlyos térdsérülést szenvedett. A 67-47-ről induló zárószakaszra nem maradtak nyitott kérdések, a Girona már nem engedte vissza a meccsbe a baranyaiakat, akik számára ezzel véget ért a nemzetközi szezon.
Az EK oda-visszavágó rendszerű negyeddöntőjében – melyet február 20-án és 27-én vívnak – magyar részről csak a Sopron Basket lesz érdekelt. A zöld-sárgák ellenfele a francia BLMA vagy a német Keltern lesz.
Európa Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Girona (spanyol)-NKA Universitas Pécs 88-65 (20-13, 22-15, 25-19, 21-18)
A magyar csapat legjobb dobói: Reisingerova 16, Török 14