Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nyerni kell és számolgatni – sorsdöntő mérkőzések előtt a női kosárválogatott

Nyerni kell és számolgatni – sorsdöntő mérkőzések előtt a női kosárválogatott

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Utolsó két Eb-selejtezős mérkőzésére készül a magyar női kosárlabda-válogatott: csütörtökön 18 órától Miskolcon fogadja Finnországot, majd vasárnap Bulgáriában lép pályára – a kijutáshoz szinte biztos, hogy mindkét találkozón nyerni kell, de az sem mindegy, mennyivel.

A 2025-ös kontinensviadalra már 2023. novemberében elkezdődött a kvalifikáció, akkor a nemzeti csapat Szlovéniát 19 ponttal, míg Finnországot 11 ponttal verte. Egy évet kellett várni a sorozat folytatására, közben azonban meglehetősen sok minden történt a csapattal.

2024. februárjában drámai körülmények között bukta el az olimpiai részvételt a válogatott: a japánok elleni bravúrgyőzelem után a spanyolokat kellett volna legyőznie Székely Norbert együttesének az ötkarikás kvótáért a selejtezősorozat zárófordulójában, de 22 pontos előnyről, 73–72-re kikapott a nemzeti csapat. A vereség után egy hónappal Székely lemondott, a helyét Völgyi Péter vette át, irányításával pedig augusztusban sikerrel vette a vb-előselejtezőket a válogatott.

Ezt követően folytatódott az Eb-selejtező, tavaly novemberben azonban két vereséggel romlottak a kijutási esélyek: a csoportban sereghajtó Bulgáriától hazai környezetben szenvedett el meglepő vereséget a válogatott, majd három nappal később Szlovéniában is kikapott a csapat.

Novemberben egy kicsit fásult, fáradt társaság érkezett meg a válogatott edzőtáborába, de most teljesen másképp látom a játékosaimat. Változtattunk a felkészülésünkön, rövidebb, de sokkal keményebb edzések vannak. Próbáljuk azt az iramot diktálni, amit majd a finnek fognak ellenünk” – nyilatkozta az M4 Sportnak Völgyi Péter szövetségi kapitány, aki kiemelte, kulcsfontosságú lesz lelassítani a válogatott csütörtöki ellenfelét, illetve támadásban megtalálni a külső és belső dobások közti arányt.

A novemberi csapathoz képest irányítóposzton történt változás: Studer Ágnes helyén a Valencia honosított játékosa, Yvonne Turner szerepel, de két diósgyőri, Aho Nina és Miklós Melinda is meghívót kapott a 14 fős, bő keretbe.

A magyar válogatott kerete:
Aho Nina (DVTK HUNTHERM)
Angyal Barbara (SERCO UNI Győr)
Dombai Réka (SERCO UNI Győr)
Dubei Debóra (SERCO UNI Győr)
Határ Bernadett (Elitzur Ramla, Izrael)
Juhász Dorka (Famila Schio, Olaszország)
Kányási Veronika (DVTK HUNTHERM)
Kiss Virág (SERCO UNI Győr)
Lelik Réka (DVTK HUNTHERM)
Miklós Melinda (DVTK HUNTHERM)
Papp Klaudia (Sopron Basket)
Török Ágnes (NKA Universitas Pécs)
Yvonne Turner (Valencia Basket, Spanyolország)
Varga Alíz (Sopron Basket)

A selejtezőcsoportban a magyarokkal azonos pontszámmal álló Finnország közel negyven éve jutott ki legutóbb nagy tornára. Az előző Eb-selejtezősorozathoz képest viszont sokkal jobban szerepel a csütörtöki ellenfél: akkor 0–6-os mérleggel végeztek a négyesük utolsó helyén, de most Bulgáriát már oda-vissza legyőzték, a magyarokkal szemben egy szoros meccsen maradtak alul, csak Szlovénia ellen szenvedtek sima vereséget (62–84).

A magyar válogatott szűkített kerete:
Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Határ Bernadett (Elitzur Ramla, izraeli), Juhász Dorka (Schio, olasz), Kányási Veronika (DVTK HUNTHERM), Kiss Virág (SERCO UNI Győr), Lelik Réka (DVTK HUNTHERM), Miklós Melinda (DVTK HUNTHERM), Papp Klaudia (Sopron Basket), Török Ágnes (NKA Universitas Pécs), Yvonne Turner (Valencia, spanyol), Varga Alíz (Sopron Basket)

A finnek legnagyobb sztárja a WNBA-játékos Awak Kuier: ahogy azt a hunbasket.hu is kiemeli, a kairói születésű, 22 éves centert a 2021-es draft második helyén választotta ki a Dallas Wings, míg Európában az olasz Umana Reyer Veneziánál játszik. Mellette Magyarországon légióskodó játékos is a válogatott tagja: Sara Bejedi a TARR KSC Szekszárd irányítója. Rajtuk kívül Olaszországban, Spanyolországban és Németországban, valamint hazájukban játszó kosarasok alkotják a finn keretet.

A finn válogatott kerete:
Magdalene Agyei (Torpan Pojat Helsinki)
Anniina Äijänen (Nuova Pallacanestro Treviso, Olaszország (II))
Sara Bejedi (TArr KSC Szekszárd, Magyarország)
Awak Kuier (Umana Reyer Venezia, Olaszország)
Saana Kujala (Tampereen Pyrintö)
Lotta-Maj Lahtinen (Oses Construccion Ardoi, Spanyolország)
Roosa Lehtoranta (Saarlouis Royals, Németország)
Lilli Onnela (HBA-Märsky Helsinki)
Veera Pirttinen (TK Hannover Luchse, Németország)
Tiia Talonen (HBA-Märsky Helsinki)
Helmi Tulonen (Ecodem Alpo Basket 99, Olaszország)

A magyar válogatott jelenleg 2–2-s mérleggel, 6 ponttal, csoportja második helyén áll, egy pontra Szlovénia mögött. A négy házigazdát magába foglaló I-csoportot leszámítva a tizenkét Eb-selejtezős csoport győztese mellett a négy legjobb második jut ki a júniusi kontinenstornára. A csoportmásodikok közül Litvánia, Montenegró és Portugália hétpontos, de a hatpontos válogatottak közül Nagy Britanniának sokkal jobb a pontkülönbsége, mint a magyaroknak (+46 a +8-cal szemben), de Horvátország is jobban áll e tekintetben (+14).

Ahhoz, hogy a 2023-as Európa-bajnoki 4. hely után ismét ott legyen a kontinensviadalon a válogatott, mindenképp nyernie kell a februári meccseken. Ha Szlovénia a bolgárok vagy a finnek ellen botlik, akkor akár a csoportelsőség is összejöhet, de minden más esetben a többi négyes végeredményeitől függ a magyar válogatott Eb-szereplése.

A magyar női kosárlabda-válogatott mindkét Eb-selejtező mérkőzését az M4 Sport felületein követhetik figyelemmel. Csütörtökön a női jégkorong-válogatott olimpiai kvalifikációs meccse végét követően kapcsolódunk be az M4 Sporton, míg az m4sport.hu-n 18 órától végig élőben lesz követhető a Magyarország–Finnország összecsapás, vasárnap 18 órától pedig szintén a weben láthatják a Bulgária–Magyarország találkozót.

EuroBasket 2025, női selejtező:

02.06., 18:00 – Magyarország–Finnország (M4 Sport, m4sport.hu)
02.09., 18:00 – Bulgária–Magyarország (m4sport.hu)

Borítókép: Miskolc, 2024. november 7. Juhász Dorka (b) és Rodosztina Dimitrova, a bolgár válogatott játékosa a nõi kosárlabda Európa-bajnoki selejtezõ B csoportjában játszott Magyarország - Bulgária mérkõzésen a miskolci DVTK Arénában 2024. november 7-én.MTI/Vajda János

További tartalmak