Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kötelező bravúr – így lehet még meg a férfi kosárlabda-válogatottnak az Eb-részvétel!

Kötelező bravúr – így lehet még meg a férfi kosárlabda-válogatottnak az Eb-részvétel!

m4sport.hu | Szerző: Brúszel Péter
Jókora bravúrra és egy kis török segítségre van szüksége a csütörtökön Izlandot fogadó, vasárnap Olaszországba látogató magyar férfi kosárlabda-válogatottnak, hogy ott legyen az augusztus végi, szeptember eleji Európa-bajnokságon.

A magyar csapat rögtön a selejtezősorozat kezdetén nagyon fájó pofonba szaladt bele Izlandon, ahol öt ponttal maradt alul az előzetesen a csoport leggyengébbjének tartott szigetországi együttes ellen.

A folytatásban egy szombathelyi zakó következett a világranglista 13. Olaszország ellen, majd a több korábbi NBA-sel felálló törököktől egy nagy arányú isztambuli és egy szorosabb hazai vereség.

A B csoport állása:

1. (és már kijutott) Olaszország 7 pont (339-294)
2. (és már kijutott) Törökország 7 (329-304)
3. Izland 6
4. MAGYARORSZÁG 4

Vojvoda Dávidék tehát két meccsel a vége előtt győzelem nélkül állnak csoportjukban, amelyből az első három utazhat az Eb-re.

Olaszország és Törökország már biztosította helyét a kontinenstornára, azaz egy kiadó hely maradt a négyesben, csakhogy novemberben Izland idegenben megverte az olaszokat, ami tovább rontotta a magyarok továbbjutási esélyeit.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy nem elég csütörtökön legalább 6 ponttal nyerni az izlandiak ellen (hogy jobbak legyünk egymás elleni eredményekben), de vasárnap Olaszországban is mindenképpen győzni kell, miközben Törökország is legyőzi az északiakat.

„Megpróbáljuk a lehetetlent!” – fűzte hozzá az M4 Sportnak Vojvoda Dávid, aki nagyon kellemetlen stílusú csapatnak tartja a csütörtöki ellenfelet.

„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk – nyilatkozta már Gasper Okorn szövetségi kapitány, aki elismerte, nem várják jó helyzetből a selejtező végét. – Izland korábban Olaszországban, Törökországban és ellenünk is megmutatta, hogy egy komoly csapat. Másfelől nekünk is megvan a tervünk ellenük, ráadásul ezúttal hazai pályán játszunk, és tényleg mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük ezt a meccset. Ebben a szellemben készülünk.”

A magyar válogatott nem mellesleg átalakult kerettel vág neki az utolsó két fordulónak. Némileg kényszerből, hiszen Eilingsfeld János és Tóth Ádám mellett az utóbbi másfél évtized legjobb és legeredményesebb magyar kosárlabdázója, Hanga Ádám is visszavonult a válogatottól.

„Lassan elérkezik az ideje annak, hogy ez a generáció kicserélődik a csapaton belül. Jönnek a fiatal játékosok, de az ő beépítésük nem megy egyik napról a másikra. Ebből adódóan az eredmények is ingadozhatnak” – jegyezte meg az 51 éves szlovén szakember, aki hazáján kívül Horvátországban és Magyarországon is nyert már bajnoki címet és kupát (idehaza a Falcóval).

A fiatalok közül sem mindenkire számíthat a szövetségi kapitány: Maronka Zsombor sérülés miatt nem játszhat, Valerio-Vincent Bodonnak pedig a tengerentúlon, az NBA-ban szereplő Portland Trail Blazers fiókcsapatában, a Rip City Remixnél vannak kötelezettségei.

A 42. férfi Európa-bajnokságot 2025. augusztus 27. és szeptember 14. között rendezik Rigában, Tamperében, Limasszolban és Katowicében. A kieséses szakasznak Lettország ad majd otthont.

A csütörtökön 18 órakor kezdődő Magyarország–Izland és a vasárnap 20.30 kezdődő Olaszország–Magyarország mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

A magyar válogatott kerete:
Durázi Krisztofer (Egis Körmend), Filipovity Markó (Alba Fehérvár), Golomán György (Silbö San Pablo Burgos, Spanyolország), Keller Ákos (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Lukács Norbert (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Meleg Gergő (NKA Universitas Pécs), Mócsán Bálint (DEAC), Molnár Márton (Sopron KC), Pallai Tamás (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Perl Zoltán (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Pongó Marcell (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Nate Reuvers (Valencia Basket, Spanyolország), Somogyi Ádám (Río Breogán, Spanyolország), Takács Kristóf (Sopron KC), Váradi Benedek (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Vojvoda Dávid (Alba Fehérvár)

A magyarok menetrendje az Eb-selejtezőben:
2024. február 22.: Izland–Magyarország 70–65
2024. február 25.: Magyarország–Olaszország 62–83
2024. november 22.: Törökország–Magyarország 92–66
2024. november 25.: Magyarország–Törökország 76–81
2025. február 20.: Magyarország–Izland
2025. február 23.: Olaszország–Magyarország

Borítókép: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

További tartalmak