A 16-szoros magyar bajnok egy hete fájó vereséget szenvedett a Novomatic Arénában, mivel a remekül hajrázó, 2015-ben EK-győztes Villeneuve 73-66-ra nyert, így hétpontos előnnyel készülhetett a visszavágóra. A legjobb 16 között a Győrt búcsúztató soproniak remekül kezdték a találkozót, különösen a védekezésük volt kiváló, így tíz perc után gyakorlatilag kiegyenlítették a párharcot. A második szakaszban aztán nagyot fordult a meccs képe: a franciák védekezése feljavult, Gáspár Dávid alakulata pedig támadásban teljesen elbizonytalanodott. A Sopron tíz perc alatt mindössze hat pontra volt képes, ezt kihasználva pedig a franciák úgy is fordítani tudtak, hogy az ő támadásaikba is többször csúszott hiba.
A nagyszünet után sem sikerült igazán feljavulnia a soproniaknak, akik támadásban szenvedtek a franciák stabil védekezésével, a kinti dobásaik pontatlanok voltak, a palánk alatt pedig kevés esélyük volt a hazai magasemberekkel szemben. Mindezek ellenére a Villeneuve d’Ascq nem tudott komolyan ellépni, mert a magyar csapat jól védekezett és mindössze három ponttal nőtt a hátránya a negyed végére (38-32). A negyedik periódust parádésan kezdte a magyar együttes, egy hazai dupla után másfél percen belül szerzett kilenc pontot és fordított 41-40-re. A soproni lendületét azonban a házigazda időkérése megtörte, a franciák pedig a „fejmosás” után védekezésben és támadásban is feljavultak. Gyorsan visszavették a vezetést, és mivel a Sopron támadójátéka újra szétesett, az utolsó három percet ötpontos – azaz összesítésben 12 pontos – vezetésről kezdték. Ekkor a párharc eldőlni látszott, s ugyan Papp Klaudiáék még gyorsan 46-46-ra egyenlítettek, de a végjátékban a franciák higgadtak voltak és bebiztosították sikerüket.
A magyar csapat legjobbja Stephanie Reid volt 11 ponttal, míg a tavaly Euroliga-ezüstérmes franciáknál a 15 ponttal záró Carla Leite és a 13 pontot és 12 lepattanót szerző Aminata Gueye emelkedett ki. Az Európa Kupa 2002-es megalapítása óta két magyar csapat jutott el az elődöntőig, 2004-ben a Szolnok, 2021-ben pedig a Szekszárd volt ott a négy között, előbbi ezüst-, utóbbi bronzéremmel zárt. Az EK jogelődjében, a 31 éven át futó Ronchetti Kupában négyszer vívott finálét magyar csapat: a BSE 1983-ban, 1984-ben és 1986-ban, illetve a Sopron 1998-ban. Az első és utolsó alkalommal magyar diadallal zárult a sorozat.
Eredmény, elődöntő, visszavágó:
Villeneuve d’Ascq LM (francia)-Sopron Basket 54-46 (8-15, 16-6, 14-11, 16-14)
A magyar csapat legjobb dobói: Reid 11, Brooks 7
Továbbjutott: a Villeneuve d’Ascq, kettős győzelemmel.