Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Portlandből Toszkánába – Valerio-Bodon Vincent az olasz élvonalba igazolt

Portlandből Toszkánába – Valerio-Bodon Vincent az olasz élvonalba igazolt

MTI/m4sport.hu | Szerző: Brúszel Péter
Valerio-Bodon Vincent magyar válogatott kosárlabdázó az olasz élvonalban sereghajtó AS Estra Pistoia csapatához igazolt.

A klub honlapjának szombati beszámolója szerint a Dominikai Köztársaságban született 23 éves játékos átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, és jövő héten, az EA7 Milano ellen mutatkozhat be, szerződése a szezon végéig szól.

A Pistoia vezetőedzője a szlovén Gasper Okorn, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Valerio-Bodon korábban az Atomerőmű SE, a Debrecen és a Sopron együttesét erősítette, majd az észak-amerikai profiliga (NBA) nyári bajnokságban a Boston Celtics színeiben szerepelt.

Ezt követően leigazolta a Los Angeles Lakers és az NBA tartalékbajnokságának számító G Ligában a South Bay Lakers és a Rip City Remix csapatában játszott.

„Vincent egy fiatal játékos, aki az elmúlt két évben a G-Ligában játszottnyilatkozta a klub honlapjának Gasper Okorn. – Az ottani szezon most ért véget, ezért volt elérhető. Az idény végéig segít nekünk, és számára ez egy nagy lépés, ezért azt várjuk, hogy nagyon motivált lesz nálunk. Az ő megszerzése is azt jelzi, hogy a végsőkig küzdünk, és a szezon végéig hátralévő mérkőzéseket a legjobb formánkat nyújtva akarjuk lejátszani.”

A kosárlabdázó ügynöke, Szabó Levente a Nemzeti Sportrádiónak adott interjút az átigazolás kapcsán, melyben elmondta, ez abszolút nem visszalépés, sőt, nagyon jó lehetőség a játékos számára, hogy felmérje, hol is tart, hisz a szezon hátralévő részében egy európai topbajnokságban játszhat, ahol két Euroliga, egy Eurocup és egy BL-induló csapat ellen is bizonyíthat.

„Fontos szempont volt, hogy a magyar válogatott vezetőedzőjével dolgozhat együtt ebben az időszakban, ez mindkét fél számára egy győztes szituáció. Kicsit felemásra sikerült a G Liga-szezon vége, Vincent hullámzó volt, hogy mennyi időt kapott, mikor többet, azzal elég jól tudott élni, meg is lett a karriercsúcsa a kiírásban 25 ponttal, és érzett magában még erőt, így kerestük a lehetőségeket.”

Borítókép: https://www.pistoiabasket2000.com/

További tartalmak