Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Eljárást indít a szövetség Sztojan Ivkovics ellen

Eljárást indít a szövetség Sztojan Ivkovics ellen

m4sport.hu | Szerző: Bagi-Miklós Rita
Fegyelmi eljárást indít a Magyar Kosárlabda Szövetség Sztojan Ivkovics ellen, miután a szakember csapata veresége után keményen kritizálta a találkozó játékvezetőjét, Nyilas Istvánt.

A Nemzeti Sportnak erősítette meg Bodnár Péter, a magyar szövetség főtitkára, hogy csütörtökön eljárást indít a szakvezető ellen.

„Az MKOSZ Fegyelmi Szabályzata a sajtóban tett nyilatkozatokkal kapcsolatos esetleges fegyelmi eljárások kezdeményezését a főtitkár hatáskörébe utalja. Ennek megfelelően a mai napon fegyelmi eljárást kezdeményeztem Ivkovics Sztojan ellen a szerdán tett nyilatkozata miatt. Álláspontom szerint a kosárlabdapályán nyújtott semmilyen szakmai tevékenység sem indokolhat ilyen, nagy nyilvánosság előtt tett sértő megjegyzéseket, ez a kosárlabdasportág szellemével összeegyeztethetetlen” – hozzátette, ha ezt a véleményt a játékvezető fogalmazta volna meg, akkor is automatikusan ez történne, ugyanis ebben a helyzetben nem releváns, van-e a véleménynek szakmai megalapozottsága.

A volt szövetségi kapitány úgy véli, Nyilas játékvezető „egész évben terrorizálta csapatát” és bízik reméli, hogy a „kosárlabdával megkeresett összes pénz gyógyszerre költi”.

Borítókép: Ivkovics Sztojan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak