Mint ismert, Sztojan Ivkovics durván beleszállt Nyilas István játékvezetőbe, miután csapata, a KTE szerdán 72–71-re kikapott a Budapesti Honvédtól az NB I alsóházi rájátszásában. A korábbi szövetségi kapitány – jelenleg a kecskeméti férfi kosárlabdacsapat szakmai igazgatója – a mérkőzés után úgy fogalmazott, hogy Nyilas egy „gazember, aki egész évben terrorizálta őket”, majd azt is hozzátette, reméli, a megkeresett pénzét gyógyszerre fogja költeni.
Természetesen a történteket a Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) sem hagyta szó nélkül, fegyelmi eljárást indított a szakember ellen, ez azonban őt elmondása szerint nem lepte meg, a kecskeméti honlapnak úgy nyilatkozott: „Tisztában vagyok vele, hogy el fognak meszelni tárgyalás nélkül…”
Kapcsolódó tartalom
A csapat azóta lejátszott egy bajnokit Sztojan Ivkovics kispadi jelenléte nélkül a PVSK ellen, a találkozó után a szakmai igazgató pedig ismét nyilatkozott a klub honlapjának.
„A játékvezető úriembert diagnosztizáltam a meccs után, ez adta a nyilatkozatom alapját. Azt a javaslatot tettem, hogy használjon Xanaxot, mert a mérkőzés végén nagyon ideges volt, továbbá megelőzésképpen Aspirin Protectet a vérkeringésre, illetve a vörös szemre, és úgy láttam, hogy D-vitaminra és sok napsütésre is szüksége van, mert túlságosan sápadt volt. Egy 30 napos kúra után az MKOSZ küldje újra el hozzám kontrollra, és megnézzük, mennyit segített a terápia” – mondta viccelődve, majd hozzátette, természetesen nem büszke magára, de úgy gondolja, a magyar kosárlabda nem halad jó úton a játékvezetéssel kapcsolatban, mondataival inkább erre a komoly problémára szeretett volna figyelmet irányítani.
„Amit eddig elértem, azt magamnak, az elkötelezettségemnek és a küzdőszellememnek köszönhetem. Úgy vélem, hogy a nyilatkozatom egy figyelemfelhívás, ennek hatására kibújtak a napfényre a rosszakarók, a megbízók. Most, hogy tisztán látunk, folytatnunk kell tovább. Félreértés ne essék, engem meg kell büntetni, normális esetben ilyet nem szabad tenni, és miután ezt megbeszéltem a csapatommal, az értékrendünk szerint járunk el. Azt világosan tudja mindenki a kosárlabdában, hogy a mérkőzésekre egy gép készíti a küldéseket, remélem, tudok azzal is segíteni, hogy felajánlok egymillió forintot a gép fejlesztésére” – tette hozzá Sztojan Ivkovics, aki azt is kiemelte, büszke arra, hogy Kecskeméten kapják a legtöbb bizalmat és játékidőt a fiatal magyar játékosok, erre szeretnének a jövőben is építeni.