Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Falco sorozatban nyolcadszor bajnoki döntős, de ellenfelére még várni kell

A Falco sorozatban nyolcadszor bajnoki döntős, de ellenfelére még várni kell

MTI
A címvédő Falco remek második félidei teljesítményével legyőzte pénteken a vendég ZTE-t a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében, ezzel 3-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot, és bejutott a fináléba.

A címvédő Falco szombaton könnyedén, 94-62-re megnyerte odahaza az elődöntő nyitányát, majd kedden 97-77-re győzött a Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnokban is. Az alapszakasz- és Magyar Kupa-győztes vasiak mellett szólt, hogy ebben a szezonban csak egyszer kaptak ki magyar csapattól, az Alba kétszeri hosszabbítás után verte meg őket a negyeddöntőben.

Milos Konakov vezetőedző együttese az első félidőben kiegyenlített csatát vívott a zalaiakkal, akiknél az előző két mérkőzésen remeklő Robert McGowens ezúttal húsz perc alatt csak három pontot hozott össze. A harmadik negyedben 56-51 után a Perl Zoltán vezette házigazdák egy 14-2-es rohammal gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A zárószakaszban húsz pontra nőtt a különbség, így a Falco újabb magabiztos sikerrel bejutott a döntőbe – sorozatban nyolcadszor.

A mérkőzést követően Bognár Kristóf és Tóth Ádám értékelt az M4 Sportnak:

Eredmény, elődöntő, 3. mérkőzés:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 85-64 (21-23, 24-16, 25-14, 15-11)
A párharc végeredménye: 3-0 a Falco javára.


Az Atomerőmű hazai pályán legyőzte a Szolnokot a másik meccsen, ezzel 2-1-re szépített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
A szombati nyitófelvonáson az alapszakaszban harmadik Szolnok kisebb meglepetésre 96-88-ra győzött Pakson, majd kedden az odahaza aratott 94-91-es sikerrel már a finálé küszöbén volt. A harmadik csata eleje Eilingsfeld János révén az Atomerőműnek, a 63 pontot hozó második negyed viszont a Somogyi Ádám vezette Tisza-partiaknak sikerült jobban, a nagyszünetben 48-46 állt az eredményjelzőn. Térfélcsere után kilenc pontra megléptek az alapszakasz-második hazaiak, az utolsó szakasz 76-64-ről indult. Ebben a vendégeknek már nem volt esélyük a felzárkózásra, így az ASE 2-1-re szépített az elődöntőben. A találkozó legjobbja Eilingsfeld lett 26 ponttal.

A párharc hétfőn folytatódik Szolnokon.

Eredmény, elődöntő, 3. mérkőzés:
Atomerőmű SE – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 100-82 (18-13, 30-33, 28-18, 24-18)
A párharc állása: 2-1 a Szolnok javára.

Borítókép: Fotó: falcokc.com

További tartalmak