Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sopronból erősített a bajnok Szolnok kosárlabdacsapata

Sopronból erősített a bajnok Szolnok kosárlabdacsapata

MTI
Molnár Márton a bajnok NHSZ-Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabdacsapatának első nyári igazolása.

 

A klub a honlapján számolt be a centerposzton bevethető, válogatott játékos érkezéséről.

A 31 éves kosaras az elmúlt három idényt a legutóbb hetedik Sopron KC színeiben töltötte és az elmúlt idényben 26 mérkőzésen átlagban közel 18 perc alatt 7,8 pontot ért el az alapszakaszban.

„Köszönöm Sopronnak a közös éveket, de szerettem volna új kihívások elé nézni, magasabb célokért küzdeni, és az NHSZ-Szolnoki Olajbányász ajánlata volt számomra a legvonzóbb. Nagy lelkesedéssel tölt el, hogy nemzetközi versenysorozatban is részt vehetek” – nyilatkozta Molnár Márton a szerződés aláírását követően.

A Tisza-parti klub két napja közölte, hogy távozik Oliver Vidin vezetőedző, akivel a gárda tavaly február óta megnyerte 2024-ben a Magyar Kupát és döntős volt az NB I-ben, idén pedig 3-0-s összesítéssel legyőzte az előző évben bajnok Falcót a bajnoki döntőben.

 

Borítókép: Budapest, 2023. április 9. A soproni Molnár Márton (b) és a szombathelyi Perl Zoltán a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntõjében játszott Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Sopron KC mérkõzésen a fõvárosi Tüskecsarnokban 2023. április 9-én. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak