Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Szlovákiából érkezik, de ismerős lehet már az NB I-ből a Körmend új vezetőedzője

Szlovákiából érkezik, de ismerős lehet már az NB I-ből a Körmend új vezetőedzője

MTI
Teo Hojc lett a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Egis Körmend új vezetőedzője.

A klub szombati közleménye szerint a szlovák szakember egy plusz egy évre szóló megállapodást írt alá. Hojc 18 éves edzői pályafutása során dolgozott Szlovéniában, Szlovákiában, Koszovóban és Magyarországon is, az Atomerőmű csapatát 2021-ben irányította.

A 44 éves tréner Szlovákiában a BK Levice Patrioti és a BK Spisski Rytieri együtteseivel is elhódított a bajnoki címet, s mindkét alkalommal elnyerte az év edzőjének járó különdíjat is.

„A klub egyik kiemelt, hosszú távú célja, hogy fiatal játékosok képezzen és fokozatosan építsen be a felnőtt keretbe. Ennek megvalósítása Teo és stábja egyik legfontosabb feladata lesz. A 44 éves tréner pályafutása alatt eddig több mint 20 fiatal jutott el utánpótlás- vagy felnőtt válogatott szintig, valamint több Euroliga játékos egyéni fejlődését is segítette” – olvasható az egyesület közleményében.

Borítókép: spisskirytieri.sk

További tartalmak