A Falco közleménye szerint a csapatkapitány Perl Zoltán további három évig, 2028 nyaráig írt alá.
„Könnyen meghoztam a döntést, hiszen jól érzem itt magam, fontos volt számomra, hogy a Falcóban tudjam folytatni a pályafutásomat. Szeretnék a következő három évben is versenyképes csapatban játszani, ez igaz a hazai és nemzetközi porondon is. Úgy érzem, hogy ez adott lesz itt, Szombathelyen” – idézi a klubhonlap Perl Zoltánt.

Keller Ákos is a szombathelyi csapat játékosa marad, a válogatottól visszavonuló center 2027 nyaráig hosszabbított.
„Nagyon örülök, sőt nyugodt is vagyok, hogy sikerült megegyezni és ezzel ugye az is eldőlt, hogy még két évig kosarazni fogok. Könnyű döntés volt, hiszen én is és a feleségem is jól érzi magát itt Szombathelyen, és ha jól tudom Gyuri Bácsi is azt szeretné, ha innen vonulnék vissza. Szeretnék a következő két évben, 37 és 38 évesen is sikereket elérni a csapattal, úgy érzem, hogy erre meglesz minden esélyünk” – mondta a szerződése aláírása után Keller Ákos.
Kapcsolódó tartalom
A mögöttünk hagyott idényben a magyar bajnokságban ezüstérmet szerző csapat vezetőedzője, Milos Konakov örömmel nyugtázta, hogy két alapemberével tovább dolgozhat.
„Nagy öröm számomra, hogy Perl és Keller a következő szezonokban is sárga-feketében fognak pályára lépni. Mindketten nagyon fontosak a csapat számára. Zozó sok sikert ért már el a sárga-fekete mezben. Sok éve dolgozunk együtt, és azt hiszem, ez nagy előny a csapatunk számára – ő egy olyan játékos, aki kiváló munkát végez a pályán és azon kívül is. Keller rengeteg tapasztalatot hoz, a pályán és az öltözőben is nagyon hasznos játékos” – fogalmazott a szombathelyi csapat vezetőedzője.
A Falco ügyvezető igazgatója, Gráczer György azt is elárulta, hogy már a rájátszás kezdete előtt megállapodtak Perllel és Kellerrel. Mellettük pedig a kölcsönből visszatérő Tanoh Dez András is marad a szombathelyieknél, így szerinte a következő szezonokban is erős lesz a csapat magyar magja, ami garanciát jelent a sikerre.

Az már korábban eldőlt, hogy Sövegjártó Ábel és Kovács Benedek (Sopron KC) távozik a Falcótól, most pedig az is hivatalossá vált, hogy Pongó Marcell is máshol folytatja a pályafutását.
A Falcóhoz kapcsolódó hír még, hogy a csapat a Bajnokok Ligájába is leadta a nevezését. Ha ott nem kap lehetőséget, vagy tudja kiharcolni a főtáblás szereplést, akkor a FIBA Európa-kupában láthatjuk majd a csapatot a nemzetközi porondon.