A finálé mindent eldöntő, hetedik mérkőzését egy látszólag súlyos sérülés árnyékolta be: Tyrese Haliburton, a Pacers sztárja az első negyedben vélhetően Achilles-ín-szakadást szenvedett. A 25 éves irányító kiesése már csak azért is volt hatalmas csapás az Indiana számára, mert Haliburton hét percnyi játék után már kilenc ponttal állt.
Az alapszakaszgyőztes házigazdákat a liga legértékesebb játékosának (MVP) választott Shai Gilgeous-Alexander 29 ponttal, 12 gólpasszal és öt lepattanó megszerzésével vezette sikerre a Paycom Centerben. A 26 éves kanadai sztár lett egyben a döntő MVP-je is, ezzel kilencedikként sikerült neki a duplázás az NBA történetében. Legutóbb LeBron James volt képes erre 2013-ban a Miami Heattel.
Mark Daigneault vezetőedző 25,68 éves átlagéletkorú együttese 1977 óta a legfiatalabb bajnokcsapat, 48 évvel ezelőtt a Portland Trail Blazers ünnepelhetett ennél ifjabb kerettel. Az OKC először nyert bajnokságot azóta, hogy a 2008-ban Seattle-ből elköltözött, a jogelőd Supersonics 1979-ben ért fel a csúcsra a Washington Bulletsszel szemben megnyert fináléban.
Az Indianának ugyanakkor tovább kell várnia első aranygyűrűre. Az NBA-ben előzőleg 2016-ban játszották le mind a hét mérkőzést a nagydöntőben, amikor a Cleveland Cavaliers verte meg 4-3-ra a Golden State Warriorst.