Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ellenfeleket kapott a női kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőre

Ellenfeleket kapott a női kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőre

MTI
A magyar női kosárlabda-válogatott Németországgal, Portugáliával és Dániával csap össze a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében.

Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese a női világranglista alapján a második kalapból várta a csoportkör keddi sorsolását. Ennek során a legerősebbek közül a legutóbbi Eb-n ötödik németeket – a szeptemberi világbajnokság házigazdáit -, aztán a tavalyi kontinenstornán 12. portugálokat, valamint az eddig három Eb-n szerepelt dánokat kapta ellenfélül az N csoportban.

„Előzetesen ilyenkor mindenki azon gondolkodik, hogy kit kellene elkerülni, illetve kivel lenne jó egy csoportban szerepelni – nyilatkozta az MTI-nek Völgyi Péter. – Ez a három csapat történetesen egyik társaságban sem szerepelt nálam. Nyilván a németek a legerősebbek, nagy csaták várhatók ellenük, a portugálok és a dánok verhetőbbnek tűnnek. Miután kijutottunk a berlini világbajnokságra, egyértelműen az az elvárás, hogy az Eb-n is ott legyünk” – tette hozzá.

A nemzeti csapat két hete az isztambuli selejtezőtornán kivívta a szereplést a szeptemberi, berlini vb-n. Emiatt nem kellett részt vennie a 2027-es Európa-bajnokság kvalifikációjának az első csoportkörében, de a második csoportkörben már bekapcsolódik a küzdelmekbe.

A kvalifikációs sorozatot november 8. és 18., valamint február 7. és 17. között rendezik, mindkét szakaszban három-három találkozóra kerül sor.

A hat darab négyes csoportból az első két helyezettek jutnak ki a jövő júniusi kontinenstornára, melyen rendezőként ott lesz Belgium, Finnország, Litvánia és Svédország. Utóbbi négy együttes egy külön csoportban egymás között játszik a novemberi és februári időszakban.

Az Eb-selejtező csoportjai:
I csoport: Törökország, Montenegró, Lengyelország, Izrael
J csoport: Spanyolország, Csehország, Horvátország, Bulgária
K csoport: Olaszország, Szlovénia, Lettország, Ausztria
L csoport: Szerbia, Görögország, Szlovákia, Hollandia
M csoport: Franciaország, Nagy-Britannia, Ukrajna, Luxemburg
N csoport: Németország, MAGYARORSZÁG, Portugália, Dánia

Borítókép: Isztambul, 2026. március 15. A magyar csapat a Himnuszt énekli a női kosárlabda-világbajnokság selejtező tornáján játszott Magyarország - Argentína mérkőzés kezdete előtt az isztambuli Turkcell Kosárlabda Fejlesztő Központban 2026. március 15-én. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak