Eredmény, elődöntő, visszavágó:
Surne Bilbao Basket (spanyol) – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 95-88 (23-17, 25-20, 21-30, 26-21)
A magyar csapat legjobb dobói: Perl 16, Novakovic 15, Peterson, Tanoh Dez 11-11, Váradi 10
Továbbjutott: a Bilbao, kettős győzelemmel.
A magyar bajnoki ezüstérmes egy héttel ezelőtt szinte végig hátrányban volt az Európa Kupa címvédőjével és favoritjával szemben, amely 17 pontos előnnyel távozott a Schaeffler Arena Savariából, és 14/1-re javította győzelmi mérlegét az EK-ban.
Milos Konakov vezetőedző együttese így nem utazhatott vérmes reményekkel Baszkföldre, ahol az első negyed jelentős részében tudta tartani a lépést vendéglátójával, és a második játékrészben is sokáig belátható közelségből „üldözte” a Bilbaót. A házigazda aztán 40-37-ről a nagyszünetre egy nyolcpontos sorozattal eltávolodott. A harmadik felvonás viszont jól sikerült a Falco számára, kilenc pontot lefaragott hátrányából, így csupán kétpontos lemaradásban kezdte meg az utolsó negyedet. A Bilbao – amelynek továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben – azonban megrázta magát, megnyerte az utolsó játékrészt és hét ponttal az összecsapást is.
Milos Konakov vezetőedző együttesének legjobbja Perl Zoltán volt 16 ponttal.
Ezzel befejeződött a magyar klubcsapatok számára a nemzetközi idény.
Ami a magyar férfi kupamúltat illeti, a Falco előtt legutóbb a Szolnok járt hasonló magasságokban, amikor 2012-ben és 2014-ben is bejutott a négy közé a jogelőd Eurochallenge Kupában. Előbbi szezonban a debreceni négyes döntőben a Tisza-partiak alulmaradtak az elődöntőben a török Besiktassal szemben, majd a bronzcsatában az orosz Ljuberci is jobbnak bizonyult náluk. Tizenkét évvel ezelőtt pedig a bolognai négyes döntőben az Olaj a Ljubercitől és a török Gazianteptől is kikapott, így ismét negyedik lett.













