A magyar férfi kosárlabda-válogatott hétfő este Belgium ellen zárta a világbajnoki selejtezősorozatot Székesfehérváron. A 85–70-re megnyert találkozó szünetében a hazai szövetség vezetése elbúcsúztatta az elmúlt húsz év talán két legmeghatározóbb játékosát, a válogatottságtól visszavonuló Hanga Ádámot és Vojvoda Dávidot.
„Lezártunk közel húsz évet. Nagyszerű húsz év volt, rengeteg sikerrel, nagy mérkőzéssel és élménnyel. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy együtt kezdtük, és együtt fejezzük be Fehérváron Ádival. Abszolút jó érzéssel zárom le ezt a fejezetet az életemben” – fogalmazott az M4 Sport kamerái előtt Vojvoda.
Úgy érzi, lett volna még bennük egy-két év ezen a szinten is, de úgy gondolja, minden sportoló életében eljön az a pont, amikor azt kell mondani: elég volt. „A válogatott jó kezekben van, a fiatalok remekül beilleszkedtek, a magyar kosárlabda jó kezekben lesz” – mondta a fehérvári közönségkedvenc.
Kapcsolódó tartalom
„Ádival ritka jó párost alkottunk a válogatottban. Klubszinten sosem voltunk csapattársak, de a válogatottban jól kiegészítettük egymást, jól tudtunk együtt játszani” – összegezte játékkapcsolatukat Vojvoda.
Hanga elmondta, nagyon sok szelfit kellett készítenie, illetve rengeteg autogramot adott. Korábban erre kevés lehetősége volt, hogy ilyen formában találkozzon a szurkolókkal, hiszen húsz éve külföldön játszik. Ez óriási élményt jelentett számára.
Kapcsolódó tartalom
„A legszebb élmény a 2017-es Európa-bajnokság volt, azon belül is a csehek és a románok elleni mérkőzések. Szerintem mondhatom mindkettőnk nevében, hogy ez volt pályafutásunk egyik csúcspontja. Rengeteg kudarc és átdolgozott nyár után sokszor nem úgy alakult a folytatás, ahogyan szerettük volna. Egyértelműen az a nyár kimagaslik mindkettőnk pályafutásából” – összegezte Hanga.
Úgy véli, még lehetnek csapattársak, de most nem sokat gondol a kosárlabdára.
Kapcsolódó tartalom
„Át fogom értékelni, merre szeretnék elindulni. Szeretnénk Magyarországon élni, de hogy folytatom-e a játékot, az a jövő zenéje. Fizikálisan egyértelműen bírom, a kérdés inkább az, hogy a családom és én mentálisan bírjuk-e” – mondta jövőjével kapcsolatban Hanga.













