Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Völgyi Péter: Ezen a szinten nagyon jól kell játszani ahhoz, hogy mérkőzést tudjunk nyerni

Völgyi Péter: Ezen a szinten nagyon jól kell játszani ahhoz, hogy mérkőzést tudjunk nyerni

m4sport.hu | | Szerző: Dénes Kristóf
A világbajnoki felkészülés hajrájában a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, illetve a csapat kulcsembere, Lelik Réka nyilatkozott az M4 Sport riporterének, Bobák Róbertnek.

A márciusi, isztambuli selejtezőtornán eldőlt, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott 28 év után ott lesz a világbajnokságon, amelyet szeptember 4. és 13. között rendeznek Berlinben. A mieink a B csoportban szerepelnek majd, Franciaországgal, Nigériával és a Koreai Köztársasággal. A csapat Székesfehérváron készül a megmérettetésre, majd a házigazda németekkel vív két felkészülési találkozót.

Nagyon sokat fog dobni a játékunkon, hogy most már edzőmérkőzéseket is fogunk játszani. Tudjuk, hogy milyen csapatokkal fogunk találkozni, és hogy kinek mi az erőssége, de egyelőre még a saját játékunkra fogunk koncentrálni, és elővenni egy-két elemet a leendő csoportellenfelek játékából” – mondta Lelik Réka.

Szeretnénk két mérkőzést megnyerni a csoportban, mindegyik ellenfél stílusát megtapasztaltuk már a saját bőrünkön, Ruandában játszottunk Szenegállal, és a döntőben megvertük őket, ami jó előjel, illetve Korea esetében elmondhatjuk, hogy a japánokat kettőből kétszer megvertük, ez sem kis teljesítmény. Mondhatjuk, hogy fekszik nekünk ez a játék, és reméljük, hogy ez most is így lesz” – tette hozzá.

Lelik mellett Völgyi Péter is beszámolt a felkészülésről, illetve a vb-n várható kihívásokról.

Jól áll a felkészülés, de adódtak nehézségek, hiszen sérülés miatt két játékos kivált, amivel előzetesen nem tudtunk tervezni, így négy poszton is változás lesz ahhoz a kerethez képest, amelyikkel kiharcoltuk a világbajnoki szereplést” – kezdte a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Pozitívum, hogy Juhász Dorka még itt, Fehérváron csatlakozni tud hozzánk, a másik opció az volt, hogy csak Berlinben, a világbajnokság helyszínén találkozunk vele, bízom benne, hogy így az utolsó héten részt tud venni a finomhangolásban.

A tréner röviden jellemezte a csapat csoportellenfeleit.

A francia keretet extra játékosok alkotják, világklasszisaik vannak minden poszton. A WNBA-ből érkeznek, jó formában vannak, mi pedig egy alapozó edzőtábor után, ilyen szempontból (is) érdekes lesz a mérkőzés. Nigériánál sok a jó lepattanózó, valamint egész pályás letámadással akarják megállítani az ellenfelet, Dél-Korea játéka pedig sokban hasonlít Japánéhoz, ez ismerős feladat lesz számunkra.

Hangsúlyozta, a mieinknek fegyelmezett játékkal lehet keresnivalója.

Óriási hangsúly lesz azon, hogy a taktikai feladatokat a játékosok milyen szinten tudják végrehajtani. Ezen a szinten nagyon jól kell játszani ahhoz, hogy mérkőzést tudjunk nyerni, én nagyon remélem, hogy meg fogjuk tudni oldani a feladatot.

Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak