Musorujsag
Élő Eredmények

Sanches és Gnabry játékára is számít a bajorok új vezetőedzője

Sanches és Gnabry játékára is számít a bajorok új vezetőedzője

MTI
A Bayern München új vezetőedzője, Niko Kovac nyártól számít a német bajnokcsapat kölcsönadott labdarúgói közül Serge Gnabryra és Renato Sanchesre is.

A német válogatott Gnabryt tavaly nyáron igazolták a müncheniek a Werder Brementől, de rögtön kölcsönadták a Hoffenheimnek, ahol 22 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára, és tíz gólt szerzett.

A portugál Renato Sanchest 2016-ban a franciaországi Európa-bajnokság legjobb fiatal játékosának választották. A német klub néhány héttel a torna előtt 35 millió eurót fizetett érte, de a játékos nem tudott állandó helyet kivívni magának a csapatban.

Tavaly nyáron kölcsönadták a Premier League-ben szereplő Swansea Citynek, amelyben 15 tétmeccsen játszott, gólt nem szerzett, ráadásul január óta sérülés miatt nem futballozhat, ezért nem került a portugálok 35 fős bő világbajnoki keretébe sem.

A Bayern München ügyvezetője, Karl-Heinz Rummenigge a Münchner Merkur című lapnak adott interjújában jelentette be, hogy Niko Kovac mindkét kölcsönjátékosra számít a következő évadban.

A csapatnak még egy mérkőzése van hátra Jupp Heynckes vezetőedző irányításával: a Német Kupa szombat esti döntőjében éppen Kovac jelenlegi együttesével, az Eintracht Frankfurttal találkozik.

Borítókép: Niko Kovac Gnabry és Sanches játékára is számít a következő szezonban (Fotó: EPA/FRIEDEMANN VOGEL)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Lőw Zsolt is távozik a Leipzigtől – sajtóhír
Ralph Hasenhüttl vezetőedző és a teljes szakmai stáb - így Lőw Zsolt másodedző is - távozik a német élvonalbeli RB Leipzig labdarúgócsapatától - adta hírül a Sportbuzzer nevű német sporthírportál.
Külföldi futball
Neuer ott van, Götze viszont kimaradt a bő német vb-keretből
A német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw kihirdette 27 fős bő világbajnoki keretét, melyben ott van a Bayern München két játékosa, a súlyos sérüléséből felépült Manuel Neuer és a combjával bajlódó Jerome Boateng is, míg a legutóbbi vb-döntő győztes gólját szerző Mario Götze kihagyja az oroszországi tornát.
Külföldi futball
Szalai duplán szomorította a Dortmundot
Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim a Bajnokok Ligája főtábláján, míg Gulácsi Péter együttese, a RB Leipzig az Európa Ligában indulhat a következő szezonban, miután mindkét csapat nyert a német labdarúgó-bajnokság szombati, utolsó fordulójában. A Hamburger SV – története során először – búcsúzik az élvonaltól.
Külföldi futball
Fontos forduló jön a Bundesliga magyarjainak
A német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő mindkét magyar labdarúgó számára komoly tétje lesz a szombati utolsó fordulónak: a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a Bajnokok Ligája-, Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig pedig az Európa Liga-szereplés kiharcolásának reményében lép pályára.
Külföldi futball