Zinedine Zidane vb-búcsújánál nincs jelképesebb (fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)10. PUSKÁS FERENC (1962)
Az ismert okok miatt már nem volt módja élére állni az Aranycsapat 2.0 tervnek, azaz nekifutni, hogy végképp rászolgáljanak a történelmi jelzőre, mégis ha Puskás és vébé, akkor nem az ’54-es torzója jelenti az utolsó felvonást, amelyen koramarketingként a legjobb játékosnak választották. Nyolc évvel később visszatért a futballvilág nagy színpadára. Már Panchóként, spanyol színekben. A szabályok még nem kötötték napjainkhoz hasonló szigorral a nemzeti szövetségeket, így az ibériaiak elvitték Chilébe Santamaríát és sérülése miatt végül be nem vetett Di Stéfanót is. Egyikük sem számított mai gyereknek, mégse gondoljunk valamiféle Real-öregfiúkként erre a válogatottra, momentán Suárez Aranylabdája meglehetősen élénk emlékként élt, és 35 éves kora ide, 35 éves kora oda, Puskás friss BEK-döntős mesterhármassal érkezett a tornára. Ahol a csoportmeccsekre futotta, meg Öcsi bácsitól egy előkészítésre a brazilok ellen, mellyel felcsillant a továbbjutás reménye. Mivel az gyors lelohadt, látogatóba ment, a magyarok szálláshelyére élesebben érkezett, mint ezen a világbajnokságon bármely helyzetére a kapu elé.
9. FABIO CANNAVARO (2010)
Cannavaro hanyatlása nem előzmények nélküli, Desailly a Távol-Keleten egy másik címvédő csékájaként csúszott olyan szintre, hogy még Diouf is ragyogó fénycsóvaként szaladgálta körbe. A saját szobrát módszeresen romboló olasz aranylabdás a példázata, a futballban négy év örökkévalósággal ér fel. A hibátlan teljesítménye úgy aránylott a világbajnoki címhez, ahogy ügyefogyott baklövései a nyeretlen csoportutolsók hazakullogásához. A végén már egy bedobás levédekezése is feladta neki a leckét. Hogy miért kellett ezt megélnie, arra a korábbi kérlelhetetlen szerelései precizitásával világított rá: mert Itália szerte hiába kémlelte a helyébe, helyükbe lépő karakteres futballistákat. A Squadra azzura hányattatott utóélete igazolta, nem légből kapott problémát vetett fel, ugyanakkor ez nem ad számára felmentést, mégiscsak új-zélandi támadók firkálták meg az előző torna szikláját. Akinek szabadesése a csúcsról a történelmet és földrajzot is meghazudtolta, Johannesburgban hullott végképp az elemeire a berlini fal.
8. HRISZTO SZTOJCSKOV (1998)
Ha már egyszer Krisztusként tekintett magára, nem merész részünkről kóbor angyalként számba venni. Egy fékezetlenül elszabadult tehetség, akitől senki sem tudta, mit várhat a következő pillanatban. „Még én sem!” – erősített rá a fukszos kilencvenes évek balkáni császára, hogy időzített bombaként ketyegett reggeltől estig, veszélyt hordozva ellenségre és az övéire egyaránt. Ha Cannavaro négy év alatt jutott a vakító fényességből az árnyékba, mit várunk attól, aki közben, na jó, mindig, két végén égette a gyertyát. Az USA-ban a semmiből jövő bolgárokat gólkirályként repítette a négybe, de hát akkoriban ő volt a főnök a Barca Dream Teamjében. Szemben ’98-al, amikor már arab pénzszerző körútját szakította meg a mondialért. A spanyolok ellen még kinézett valamennyi esély a továbbjutásra, de Sztojcskov tudott egy jó krimót Párizsban, mindössze 60 km-re a csapat szállásától. Meggyőzte Penev cimboráját, látogassák meg. Bonev kapitány másnap téphette a haját, hol a csatársora, ám megkötött kezeit mi sem jelzi jobban, mindkettejüket bevetette – 6-1 lett, nem oda. Hősük a szünettől az öltözőben józanodott, Bulgária labdarúgása meg azt hitte, nélküle jobb lesz, de már vele sem volt jó. ’94-ről kiderült, egyszeri buli, amelyből az ébredés fájdalmasra sikerült, mint a másnapos Ivanov térdre esésének keserédes emléke.
(forrás: FIFA TV)7. RAÚL GONZÁLEZ BLANCO (2006)
Feszül némi ellentmondás, mikor a megváltóként kezelt népi kedvenc, kit ha tehetnék, Cervantes figyelmébe ajánlanák főszereplő-felülbírálásra, egyetlen egyszer sem váltja be a hozzáfűzött reményeket, majd leköszönte egyedülálló sikerkorszak kezdetét jelenti. Raúl ’98-ban kiszorult a kezdőből, miközben lángolt a ház, négy évre rá karrierje legjobb szakaszában sérülés akadályozta. A bálvány szentsége 2006-ra repedezni kezdett, nehezen viselte a rá addig soha nem osztott epizódszerepet; a csoportkörben csereként még segített, azonban a nyolcaddöntőre hiába került vissza a csapatba, hamar a kispadon találta magát, hogy ott búslakodjon az újabb csalódáson. Aragonés egy hortalezai bölcs szemével épp a tunéziai egyenlítését követő gólörömekor szúrta ki, a Real ikonja olyan hierarchikus vezér, aki az udvartartásán kívül esőket szerfelett nyomasztja. A szövetségi kapitány meghasonulva a spanyol erényekről addig alkotott képével Xavi felé fordult: „Te érted hogyan működnek a dolgok.” És ahogyan átvette a direktebb felfogást az irányítást kézben tartó, az egyén kidomborítását a makulátlan csapatjáték, úgy nyomta el a Raúlt minden körülmények között követelő hangokat az ünneplők tömege.
6. IKER CASILLAS (2014)
A baljós jelek nem győzték ordítani, ezt már nem kéne, de minekután nem vettek róluk tudomást az illetékesek, elcsattantak az arcpirító holland és chilei pofonok. San Iker három világesemény megnyeréséhez nyújtott alapot a spanyoloknak, zsinórban négy éven át választották a legjobbnak. Végig csapatkapitányként hárult rá kulcsfeladat a pályán és azon kívül, és maradéktalanul tett eleget a kettős kihívásnak – erről elég lenne Robbent megkérdezni. Aztán mire eljött a 2014-es vb megváltozott valami. Casillas annak idején maga indította el a folyamatot, amely végül átszabta a posztja kívánalmait, és amelynek új hullámával már maga sem tudta tartani a lépést. Előtte a hegyomlásméretű, robusztus kapus volt az alapvetés, olyan szentségként, mint hogy az internetbe beszálló Vágási Feri vezeti be itthon a világhálót. Elődei a kezdetektől tekintélyt kiváltva töltötték be a kaput, míg a törékenyebb alkatához párosuló erényei felül nem kerekedtek. A jelen kapusai sem kerti törpék, de a monstrumok helyére atletikus, fürge, a játékot olvasó kollégák érkeztek. Ám a szárnyai alól kibújók idővel már jobban uralták a tizenhatost, vagy kezelték lábbal a labdát, Casillas pedig hiába igyekezett görcsösen szinten maradni, az ebből fakadó hibái csak felnagyították a különbséget.
5. ZICO (1986)
A brazil labdarúgás panteonjának azon kevés istene, aki az öt közül egyik csillag felvarrásából sem vette ki a részét. Még a jogo bonito idejében alkotott, mikor Socratesszel karöltve szentül hittek benne, a szépség a győzelem szinonimája, azonban a harmadik hiábavaló próbálkozás végső ítélettel ért fel. Már ’82-es kiesésükre is azt mondta, a nap „amikor a futball meghalt”, ám a mexikói Mundialon megkapta az esélyt, hogy életet leheljen haldokló vágyaiba. Sérülésével az egész viadalt végigszenvedte, mégis elődöntőbe lőhette volna az övéit, amennyiben beállása után egyből értékesíti a franciák elleni büntetőt. Kihagyta, és ugyan később bevágott egy másikat a tizenegyespárbajban, ez annyit ért, mint biciklis hadtesttel Moszkva bevételére indulni, mert akkor meg a doktor hibázott bele. A romantikusok bezzegelése nem csillapodott az eltelt évtizedekben, holott csupán a naivitásukkal kéne leszámolni, ahogy azt a futball is tette.
4. RONALDINHO (2006)
Balról jobbra a már nem vető, csak arató barzil brigád: Roberto Carlos, Ronaldo és Ronaldinho (fotó: MTI/EPA/Sigi Tischler)Mindenki bolondult a csupafog labdazsonglőrért. Álló ováció fogadta amerre ment, még leendő áldozatai is örvendve várták, mert tudták, ugyan bohócsipkát is húz rájuk, de szerepet szán nekik, ellenben azzal, amikor a mellettük elhúzó ügyeletes sztár simán hagyja feledés homályába veszni őket. Tényleg akként adta elő technikai mutatványait, mint amelyek feltétlen szükségesek, és amelyek nélkül nem létezhetne a játék. 2006 januárjában bezsebelte vitathatatlan Aranylabdáját, ám onnantól lefagyott az arcáról a mosoly. Hirtelen múlt el a varázs, de csak látszólag, a mélyben már régóta érlelt folyamat rántotta magával. Szembesült a valósággal, hogy a 21. század futballját már nem lehet végigszambázni, őrült meló szükséges a felszínen maradáshoz. Márpedig a brazil vb-keretet csupa ritmust tévesztett táncosra szabták, a vele egy húron pendülőket kellett volna csúcsra vezetnie. Végül a sebességét satufékkel elvesztő Ronnie az önmaga állította mércét nemhogy leverte, érintés nélkül botorkált át alatta. És innentől nem találta a visszautat, a brazilok 2010-re vésztartaléknak sem vitték magukkal a múltba révedő rajongók szimbólumát.
3. LOTHAR MATTHÄUS (1998)
Az ötödik vébéjén a 25. mérkőzésével helyet követelt a rekordok könyvébe, de kegyetlenül kiütközött, hogy már nem kompatibilis a modern követelményekkel. A nélküle megnyert Eb után a szaftos hírek szivárogtatásának elapadását sérelmező bulvármédia Sammer sérülésén kapva kapott, és bekövetelte a Nationalelfbe. Csakhogy a konzervatív német értékek megkoptak, Matthäus viszont abban mozgott otthonosan. Kilencven percig rendíthetetlenül ment föl-le, metronóm futballját vizsgálva azonban megállapíthatjuk, soha nem volt sem erős, sem gyors, ötletgazdag még annyira sem. Üzembiztosan szállított kiegyensúlyozottsága és mentalitása már nem számított kiemelkedőnek, ezt már az ellenfelek is hozták, tetejében a betöltött pozíciója is a kimúlás menthetetlen jeleit hordozta. A szabad liberó posztja nettó emberhátrányt jelentett, a horvátok elleni hibájánál ez a szó szoros értelmében öltött testet és vezetett kieséshez. A németek a háttérben belefogtak a reformba, és amíg a kétes megítélésű Loddar két kézzel kapaszkodott konzervatív erényeibe, ismét szembekerült az általa utált, világjáró kozmopolita Klinsmannal. Az irányváltásból végül Matthäus került ki legnagyobb vesztesnek, otthonában amolyan német Urbán Flóriánként funkcionál, még a helyi Lúzer SC-t is rábízták a korábbi magyar kapitányra.
2. ZINEDINE ZIDANE (2006)
Hálásak lehetünk, hogy a franciák bukdácsoltak a selejtezőkön, mert reaktiválták Zizout, aki tartogatott még valamit a tarsolyában. Németországba már jutalomjátékra érkezett, előre bejelentette, történjék bármi is, pályafutása véget ér. Két iksz után a továbbjutásért csak szurkolhatott, onnantól aztán beindult. Szépen sorban nyugdíjazta Raúlt, Ronaldót, Ronaldinhót és Figót. A brazilok elleni előadása különösen zseniálisra sikerült. Összművészeti fesztiválra invitálta a vendégeit, a stadionban lévő csapattársaktól, ellenféltől, nézőktől kezdve egészen a tévé előtt gubbasztó milliókig. Zenélt a lábán a labda, mellyel úgy tört előre, mint zászlajával a szép szabadság, amely vezeti a népet Delacroix festményén. Mozdulatai egyszerűen harmóniába kerültek az univerzummal, rövidre fogva a legnagyszerűbb egyéni alakítások egyikét adta elő evör. Hogy a realizmus irányzatára kívánta-e felhívni a figyelmet, vagy befejezetlen művét hagyta-e hátra, annak eldöntését hagyjuk meg az alkotónak, de tény, a finálé nem várt fordulatba torkollott. Egy vb-döntőt már eldöntött a fejével és megtette ezúttal is, csak nem a kapuba bólintott, hanem Materazzi mellkasába. Miközben utoljára vonult le a gyepről, egyetlen pillantást sem vetett a trófeára. Az ógörög idők óta nem fogott drámaibban egyetlen ecset vagy toll sem e képsoroknál.
(forrás: FIFA TV)1. DIEGO ARMANDO MARADONA (1994, tetézve 2010-es kapitánykodásával)
Csinálhatott és csinálhat a jövőben bármit, hívői szemében az emberfeletti tulajdonságokkal felruházott isteni Diego szent marad. Cseppnyi csúsztatással négy év elvonóval a háta mögött készült fel Amerika meghódítására. „Engedem, hogy a cselekedeteim magukért beszéljenek” – nemesedett freudi elszólássá a vb-álmokat ringató kijelentése. A mesés kezdés eufóriájában egy szőke kézen ragadta és doppingtesztre vitte, kiderült, Maradona két meccs között efedrinkoktélt kortyolgatott, máskülönben az orvosok sem tudták elképzelni, hogyan kerülhetett a szervezetébe a teljesítményfokozó öt variánsa. Még a görögök elleni árulkodó gólöröme sem vetett fel semmi kételyt, Argentína inkább összeomlott és elhitte, tízese ármánykodás áldozata, aki halálra gyötörte testét a visszatéréshez, mire holmiféle szabályok megsértésére hivatkozva ellehetetlenítik. Mítoszvilágot írtak köré, mely idővel teljesen függetlenné vált a valóságtól. A kaszással is paktumot kötő bűnös istenük imádata addig fajult, hogy 2010-re rábízták a válogatott irányítását. Nos így fordulhatott elő, tévés showműsorával összekeverve Maradona itt is a barátait látta vendégül, Zanettiéket Palermókra cserélte. A fejetlenségben Messi hiába pillázott körbe segítségért, nem tehetett róla, hogy argentin berkekben (is) az ösztönök uralkodnak, csupán mert ösztöne mindenkinek van, esze meg keveseknek.
(forrás: FIFA TV)A vb-történet 10 legnagyobb pofára eső válogatottját összegző listánkat itt találja.
A június 14-én kezdődő oroszországi világbajnokságot az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.